fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Sikertörténet a magyar-amerikai gazdasági együttműködés
2013. május 22., 12:30
A turbófeltöltőket gyártó amerikai BorgWarner nyolcmilliárd forintot meghaladó ráfordítással bővítette oroszlányi gyárát, az új üzemcsarnokot Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár adta át szerdán.

A magyar-amerikai gazdasági együttműködés sikertörténet, amit az is mutat, hogy a kormány stratégiai együttműködéseinek egyharmadát amerikai cégekkel kötötte - mondta az államtitkár. Szijjártó Péter kiemelte, ma 160 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon, mint 2010-ben, és ehhez a fejlődéshez számottevően hozzájárultak az autóipari cégek bővítései, amik ritkán járnak egyedül és további fejlesztéseket hoznak magukkal.

A beruházás közel 100 új munkahelyet teremtett

Bogár Attila, a BorgWarner Turbo Systems Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a társaság két sikeres pályázatnak köszönhetően összesen 1,5 milliárd forintos támogatást kapott kapacitásbővítő beruházásához, melyhez 6,7 milliárd forint saját erőt használtak fel. A fejlesztés során felépítettek egy csarnokot, valamint új, fejlett technológiákat telepítettek az üzembe. A beruházás közel 100 új munkahelyet teremtett. A vállalkozás további fejlesztéseket tervez, a következő három évben a kapacitás 50 százalékos bővítésére készülnek - tette hozzá az ügyvezető.

A BorgWarner magyarországi befektetésének értéke elérte a 27 millió eurót, és Oroszlányban a turbógyártó üzletág második legnagyobb gyára jött létre. A vállalat árbevétele 2012-ben meghaladta a 360 millió eurót. A BorgWarner az Audi, a Volkswagen, a Fiat, a GM, a Volvo, a Renault, a PSA csoport és a BMW személyautóiba készít feltöltőket, illetve a Deutz és a Fiat traktorokhoz gyárt turbókat.

Az üzem jelenleg 661 főt foglalkoztat, hosszú távú terveikben 20-30 százalékos létszámbővítés szerepel. A BorgWarner csoport a világ 19 országában 60 vállalatot fog össze, közel 20 ezer főt foglalkoztat. Gépjárművek motorjaihoz, illetve autók hajtásláncaihoz, erőátviteli berendezéseihez gyártanak komplett rendszereket. A cégcsoport teljes árbevétele 2012-ben 7,2 milliárd amerikai dollár volt.

(MTI-fidesz.hu)