fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Június közepéig lehet jelentkezni a szociális földprogramra
2013. május 24., 16:43
Meghosszabbították a szociális földprogram jelentkezési határidejét, június 17-éig lehet pályázni a három és félmillió forintig terjedő állami támogatásra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken az MTI-vel.

 A közlemény szerint pályázatonként akár három és félmillió vissza nem térítendő állami támogatáshoz is juthatnak idén a programra jelentkező önkormányzatok, nonprofit gazdasági társaságok, egyházak, szociális szövetkezetek. A tavalyi 170 millióról idén 250 millió forintra emelt forrásból 150 pályázó is támogatást kaphat a szociálisan hátrányos helyzetű emberek megélhetésének segítésére, életminőségük javítására, önálló egzisztenciateremtési esélyeik növelésére - ismertették.
    
Az eredetileg május 29-én lejáró határidő meghosszabbítása mellett könnyített jelentkezés is segíti a pályázókat - tették hozzá.
    
Mint írták, az idei szociális földprogram a helyi munkanélküliség kezelésében, a területi hátrányok mérséklésében, a foglalkoztatás segítésében, a munkaképes csoportok aktivizálásában és a feketegazdaság visszaszorításában kíván segíteni. A közlemény szerint a fenntarthatóság és az önellátás segítése mellett kiemelt újítást jelent, hogy a program keretein belül foglalkoztatott hátrányos helyzetű, elsősorban roma résztvevők a 2013-2014-es téli időszakban lehetőséget kapnak arra, hogy más, közösségi célú önkormányzati munkákban részt vegyenek az ilyenkor sem szünetelő fólia- és üvegházas munkavégzés mellett.
    
A szociális földprogram célja a nyilvántartott álláskeresők, illetve a támogatásban részt vevők munkavállalásának segítése. A nyertes pályázók - jellemzően önkormányzatok - az elnyert forrásokból megszervezik, hogy a munkához nem jutó helyiek növényt termeszthessenek, állatot tarthassanak, a termést pedig akár a helyi közétkeztetésben értékesítsék.

(MTI-fidesz.hu)