fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Ha kell, képesek vagyunk mindent újrakezdeni"
2013. május 25., 10:01
A vecsésieknek nem csak álmaik voltak, meg is valósították azokat - hangoztatta Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken a Bálint Ágnesről elnevezett új vecsési művelődési intézmény megnyitóján.

A házelnök méltatva Vecsés és az ott élők teljesítményét, úgy fogalmazott: "példájuk is bizonyítja, hogy ha kell, képesek vagyunk mindent újrakezdeni". Bálint Ágnes búcsúját - "Csodaszép életem volt, meseszép" – idézve kijelentette: "ennél nagyobb dolgot egy átdolgozott élet után kevés ember mondhat". Élete része volt Vecsés életének, éppen úgy, ahogy meséi révén Magyarország életének is. "Az én nemzedékem éppen úgy ismerte a Futrinka utcát és Mazsolát, mint gyermekeinké." Bálint Ágnes meséivel generációkat tanított emberségre, szépségre, jóságra, igazságra és szeretetre – hangsúlyozta, hozzáfűzve, hogy a művelődési otthonnak az a küldetése, hogy ne csak várja, össze is gyűjtse az itt élőket.
   
Szlahó Csaba polgármester emlékeztetett arra, hogy a város történetének egyik legnagyobb beruházása a városközpont és benne a kulturális központ. "A város szívében áll, amely megújuló közösségi tereivel Vecsés új jelképévé válhat." Ez az intézmény azért fontos, mert igazán erős közösséget csak kultúrán keresztül lehet építeni - fogalmazott.
   
Kis Tóth László, a kulturális központ igazgatója arról beszélt, hogy a város mindig megőrizte a kultúra iránti elkötelezettségét, és jelképértékűnek nevezte a központ elnevezését, mert "Bálint Ágnes a mese eszközeivel akarta – nem középiskolás fokon – közönségét tanítani". Az új művelődési centrum legfontosabb feladata a tudás, az élmény és a nyitottság közvetítése, de fontos a játszóház-funkció is - fűzte hozzá.
   
A művelődési központ megnyitóján jelen voltak Bálint Ágnes gyermekei is. A városközpont funkcióbővítő fejlesztése és rehabilitációs projektje keretében új művelődési ház és könyvtár jött létre, a 2 800 négyzetméter nettó alapterületű épületben helyet kapott egy 275 néző befogadására alkalmas színházterem, 4 táncterem, oktatóhelyiségek és egy játszóház is. A pályázat keretében egyebek mellett felújították a Szent István teret, ahol 93 parkolóhelyet alakították ki, de több környező utca rekonstrukciója is megvalósult és modern játszótér is létesült. A teljes költség meghaladta 1,16 milliárd forintot, amelyhez 700 millió forint támogatást nyert el a város.

(MTI-fidesz.hu)