fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Magyarország júliustól az Eurotransplant teljes jogú tagja lesz
2013. május 27., 15:32
Magyarország július elsejétől teljes jogú tagja lesz az Eurotransplantnak, az erről szóló megállapodást hétfőn írták alá Budapesten.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédében elmondta, azzal, hogy Magyarország immár teljes jogú tagja a szervcsere koordinálásáért felelős szervezetnek, számos magyar beteg kap az eddiginél nagyobb esélyt az új élethez. A miniszter jelképesnek nevezte azt, hogy a teljes jogú tagságról szóló dokumentumot éppen negyven évvel az első magyarországi veseátültetés után írták alá. Mint mondta, a modern egészségügyi ellátás legnagyobb kihívása a szervelégtelenség, és ez a csatlakozás életminőségbeli változást jelent a donorszervre váróknak. Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy már az előzetes tagság is javított a hazai szervátültetéses műtétek arányán.
   
A csatlakozással Magyarország bebizonyította, az egészségügyi ellátása biztonságosabb lett

Bruno Meiser, az Eurotransplant elnöke azt hangsúlyozta, hogy a csatlakozással Magyarország bebizonyította, az egészségügyi ellátása biztonságosabb és jobb lett. Hozzátette: az alapítvány 46 éves működése alatt 150 ezer transzplantációt végeztek el, és a teljes jogú tagsággal a magyar betegeknek is megnő az esélyük a sikeres szervátültetésre. Hangsúlyozta azt is, Magyarország felvételéről egyhangúlag szavaztak a szervezetben.
   
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár elmondta, a csatlakozás feltételeinek kidolgozása a magyar betegszervezetek bevonásával és egyetértésével történt. Ugyanakkor megjegyezte, a szervátültetés komoly etikai kérdés is, amelyet mindig figyelemmel kell kísérni. Emlékeztetett arra, hogy Magyarországon a donáció a feltételezett beleegyezés elvén alapul, vagyis ha valaki életében nem tiltakozott ellene, halála után felhasználhatók a szervei.
   
Két évtizedes álom vált most valóra

Langer Róbert, a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának igazgatója azt mondta, a csatlakozással esélyegyenlőséget kaptak a magyar betegek a gyógyuláshoz. Két évtizedes álom vált most valóra - mondta a klinikaigazgató. Ehhez három dologra volt szükség: a szakmai szervezetek példás együttműködésére, az egészségpolitika támogatására és arra, hogy az Eurotransplant befogadja Magyarországot - mondta.
   
Az Eurotransplant szervezetnek hazánkon kívül hét ország, Ausztria, Belgium, Hollandia, Horvátország, Luxemburg, Németország és Szlovénia teljes jogú tagja. Az Országos Vérellátó Szolgálat tájékoztatója szerint a tagállamok 72 transzplantációs központja a szervre várók valamennyi fontosabb adatát rögzíti az Eurotransplant központi adatbázisában. Amint egy donorszerv elérhetővé válik, a jellemzői bekerülnek a rendszerbe. A szerveket néhány órán belül be kell ültetni, ezért az Eurotransplant folyamatos központi ügyeletet működtet.
   
Amikor donort jelentenek a központnak, az Eurotransplant egyszerre készít valamennyi szervhez felhasználhatósági listát egy program segítségével. Ekkor négy fő alapelv érvényesül: a transzplantáció várt eredménye, a sürgősség mértékét meghatározó szakértő véleménye, mióta vár szervre a beteg, továbbá a résztvevő országok közötti nemzeti egyensúly.
   
Az Eurotransplant ügyeletes koordinátora ezután felajánlja annak a transzplantációs központnak a szervet, amelynek a betege a lista élén áll. Biztonsági lépésként az a centrum is kap egy ideiglenes felajánlást, amelynek a második helyen áll a betege. Amint a szervet elfogadta a kezelőorvos, megkezdődhet a szervkivétel és a szállítás szervezése.

(MTI - fidesz.hu)