fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Varga: Minden egyenlegjavító lépés számít
2013. május 28., 08:25
Varga Mihály szerint minden egyenlegjavító lépés, így a reklámadó is "jól jöhet" a végső értékelésnél, amikor az Európai Bizottság arról dönt szerdán, megszünteti-e a Magyarország ellen folytatott túlzottdeficit-eljárást.

A nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Hír TV Magyarország élőben című műsorában hangsúlyozta: a kormány még nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy az Európai Bizottság (EB) kiengedi-e Magyarországot a túlzottdeficit-eljárás alól, a bizottság két nap múlva közli a döntést. Varga Mihály hozzátette, hogy Olli Rehn gazdasági és pénzügyekért felelős európai biztos előzetes álláspontja szerint a költségvetési zárolások és a beruházások felfüggesztése elegendő lesz a hiány 3 százalék alatt tartásához. "Én ma annak adok nagyobb esélyt, hogy erre a kettőre mindenképpen szükség lesz", és szerdán derül ki, hogy a harmadik, a bevételek növelésére irányuló intézkedéseket is szükségesnek tartja-e a bizottság.

Varga Mihály úgy fogalmazott: "van egy titkos fegyverünk", vagyis egy további bevételnövelő lépés arra az esetre, ha Brüsszel szerint a zárolás és a beruházások folyó finanszírozásának felfüggesztése nem elegendő.
    
A reklámadóról a nemzetgazdasági miniszter elmondta: a magyar kormány törekedett arra, hogy 3 százalék alatt legyen hiány, Brüsszel pedig mindig további intézkedéseket akart, pedig  kiderült, ezekre nem lett volna szükség. A magyar kormány szerint 2013-ban plusz intézkedések nélkül is elérhető lenne a 3 százalék alatti deficitcél, ugyanakkor a túlzottdeficit-eljárás alól való kiengedés a bizottság kompetenciája, így került a javasolt intézkedések közé a reklámadó is - hangsúlyozta Varga Mihály.
    
Arra a felvetésre, hogy egyesek szerint a kormány a reklámadóval akar nyomást gyakorolni nagyobb médiacégekre, hogy azok olcsóbban adják el magyarországi leányvállalataikat, valamint hogy nem volt-e korai bejelenteni a reklámadót, Varga Mihály elmondta: nem volt korai, mert minden egyenlegjavító lépés "jól jöhet a végső értékelésnél", és ez is azt mutatja, hogy a kormány elszánt arra, hogy teljesüljön a 3 százalék alatti hiány. Hozzátette, hogy egyetlen nagybankot sem adtak el a bankadó bevezetése miatt, "nem attól kell tartani, hogy ettől lesz veszteséges, vagy ettől kerül eladás közeli állapotba néhány ilyen cég (...), egyszerűen a média egy olyan terület, ahol évente 170 milliárd forint fordul meg, megy át; aki reklámozni tud, az nyilván elszánja magát bizonyos lépésekre. A közzétevő pedig van olyan helyzetben, hogy ebből a reklámtortából (...) valamit visszaadjon az államnak közteherviselés címszó alatt" - fejtette ki Varga Mihály.
    
Elmondta, a kormány a szerdai kormányülésen dönt arról, beterjeszti-e a reklámadóról szóló javaslatot, és ha igen, akkor milyen tartalommal.
    
A nemzetgazdasági miniszter arra a kérdésre, hogy lesz-e választási költségvetés, ha Magyarország kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól, elmondta: ezt nem tartja elképzelhetőnek, hiszen ez nem lenne "bölcs döntés" azután, hogy Magyarország "nagy nehezen" elér egy eredményt. A kormány olyan költségvetést készít, amely 2014-ben is 3 százalék alatti hiányt tesz lehetővé; ha ez nem így lenne, nem is engednék ki az országot a túlzottdeficit-eljárás alól.
    
Varga Mihály szerint egy kedvező döntés az egész gazdaságra pozitív hatással lenne, csökkenhetnek a kockázati felárak és a kamatszint, emellett így biztosítható, hogy Magyarország ne essen el 500 milliárd forintnyi uniós támogatástól.
    
A pedagógus béremelésről kifejtette: ha a gazdaság teljesítménye lehetővé teszi, akkor lesz béremelés, ő pedig optimista a tekintetben, hogy a második negyedévben is az elsőhöz hasonlóan kedvezően alakul a gazdaság teljesítménye. Varga Mihály elmondása szerint az erre szánt összeg nincs betervezve a költségvetésben, "de meg lehet csinálni".
    
Az árfolyamrögzítés igénylési határidejének 2017. június 30-ig történő meghosszabbításáról a nemzetgazdasági miniszter azt mondta: hétről hétre nő a belépők száma, és az időpont kitolása lehetőség azoknak, akik eddig nem tudtak döntést hozni arról, belépjenek-e. Kérdésre elmondta, hogy az ügyben egyeztettek a Magyar Bankszövetséggel is.
    
Nincs napirenden egy új árfolyamrendszer bevezetése, de egy valutatanács felállítása sem, e helyett jelenleg azt vizsgálják, megvalósítható-e - és ha igen, milyen formában -  a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) együttműködése.
    
Varga Mihály kiemelte: a pénztárgépek összekötése a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) az idén 80-90 milliárd forintos bevételt jelenthet a költségvetésnek.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Varga: Hazánknak le kell kerülnie a szégyenpadról
Cikk: Varga: Az Európai Bizottság szerint biztatóak az eddigi intézkedések
Cikk: Varga: A Európai Bizottság tévesen ítéli meg a számokat