fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Pintér: Javult a közbiztonság Magyarországon
2013. május 28., 11:58
Eredményesebb volt a rendőrség az elmúlt egy évben, amit az is mutat, hogy mind az emberölések, mind pedig közterületen elkövetett bűncselekmények száma csökkent, míg a felderített esetek száma nőtt - mondta Pintér Sándor kedden, Budapesten.

A belügyminiszter az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának ülésén beszámolójában kiemelte: a felmérések alapján az állampolgárok megítélése szerint javult a közbiztonság Magyarországon.
   
Kiemelte: a büntetés-végrehajtási intézetekre ugyan túlzsúfoltság jellemző, de próbálják enyhíteni. A fő cél, hogy ezek az intézetek az elítéltek foglalkoztatásával tartsák el magukat, és ennek érdekében jelentős lépéseket tettek, például egy olyan péküzemet adtak át, amely 9 ezer embert lát el.
   
Pintér Sándor kifejtette: a családon belüli erőszak problémájára oda kell figyelni, 2012-ben 6390 eset volt, az előző évben pedig 6382, így minimális az emelkedés. Az áldozatokat tekintve sem történt nem nagy változás: 75 százalékban nők, 25 százalékban férfiak sérelmére követték el ezeket a bűncselekményeket - közölte. Megjegyezte: igyekeznek államigazgatási szerveket, például a gyámügyet is bevonni a helyzet kezelésébe.
   
A balesetek minden fajtája esetében csökkenés tapasztalható, ennek oka az is, hogy a bírságolási gyakorlat jelentős mértékben változott - vélekedett a belügyminiszter. Zagyva György Gyula (Jobbik) kérdésére hozzátette: a rendőrök a jelenlegi törvényeket megfelelően alkalmazzák, a közlekedési táblákat azonban nem a rendőrök helyezik ki, ők csak a szabályokat tartatják be.
   
Az uzsora-bűncselekményekkel kapcsolatban a tárcavezető hangsúlyozta: 2012-ben 378 ilyen jellegű bűncselekmény volt, az esetek jelentős részében az elkövetők előzetes letartóztatásba kerültek. Kulcsár Gergely (Jobbik) érdeklődésére elmondta: az eljárás során a tanúk gyakran visszavonják a vallomásukat, 76 százalékban mégis eredményesek voltak az eljárások.

Wittner Mária (Fidesz) érdeklődésére a belügyminiszter kifejtette: tüntetést rendőri eszközökkel feloszlatni nem kellett az elmúlt évben, mert a megelőző munka és a helyszíni rendőri fellépés megfelelő volt. A Fidesz székházánál szervezett demonstrációról közölte: a közterületen történt tevékenységet a rendőrség ellenőrizte, magánterületen azonban csak igény esetén avatkozhat be, és ilyen kérés nem érkezett.
   
Varga László (KDNP) kérdésére a tárcavezető arról is beszélt, hogy a benzinkutakat fizetés nélkül elhagyók esete valóban probléma, ezért együttműködést kezdeményeztek a nagyobb benzinkútkezelőkkel, így a Mollal, hogy rendszámfelismerő rendszer kiépítésével szorítsák vissza az ilyen bűncselekményeket.

A belügyminiszter beszámolóját a bizottság 12 igen, 3 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Pintér: Megfelelő rendőrök kerüljenek vezetői beosztásba
Cikk: Kocsis: Jobban teljesít a rendőrség