fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Czomba: A kormány nagy hangsúlyt fektet a szakképzésre
2013. május 28., 12:43
Megnyílt a Mach-Tech gépipari és az IndustriAutomation ipari automatizálási nemzetközi szakkiállítás az Ipar Napjai 2013 rendezvény keretében kedden a Budapesti Vásárközpontban.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára a megnyitón hangsúlyozta, hogy a kormány támogatja a fejlődést segítő kezdeményezéseket. 2014-2020. között az uniós források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre, gazdaságélénkítésre kívánja fordítani, szemben a 2007-2013. időszak 15 százalékával, és hangsúlyt fektet a képzésre, szakképzésre, felnőttképzésre is - mondta.
   
Czomba Sándor fontosnak nevezte, hogy már a képzés időszakában az elméleti tudás mellett a gyakorlati ismereteket is megszerezzék a szakképzésben részesülők.
   
Siklósi Csaba, a Hungexpo Zrt. kereskedelmi igazgatója a megnyitón kiemelte, hogy az iparágak igényeinek megfelelően fejlesztették szakvásáraikat, és az Ipar Napjai Magyarországon a legnagyobb ipari kiállítás, a régióban pedig a második helyen áll az idén.
   
A kereskedelmi igazgató elmondta, hogy a május 28-31. között zajló Ipar Napjai rendezvényen 16 ország 350 kiállítója nettó 12 ezer négyzetméteren mutatkozik be, és képviseltetik magukat a legjelentősebb külföldi és hazai gyártók is.
   
A Hungexpo Zrt. tájékoztatás szerint a Mach-Tech nemzetközi gépgyártás-technológiai és hegesztéstechnikai szakkiállításon megtalálhatók az alakítás- és forgácsolástechnológiai szerszámgépek, a kötéstechnika, a szereléstechnika, a robotipar, a felületkezelés képviselői, valamint a szerszám és készülékgyártás, a gépkarbantartás, a méréstechnika és a kapcsolódó szoftverek fejlesztőinek képviselői. Bemutatkoznak a beszállítóipar, az ipari biztonságtechnika és a munkavédelem témaköreit képviselő cégek is.
   
Az IndustriAutomation ipari elektronika, elektrotechnika és automatizálás nemzetközi szakkiállítás árucsoportjai több ponton kapcsolódnak a Mach-Tech szakvásárhoz, és az iparban széles körben alkalmazott technológiák legújabb eredményeit láthatja a szakközönség.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Czomba: Töretlen a bizalom az ország és a munkaerő iránt
Cikk: A bérek reálértékének megőrzése a cél