FIDESZ.HU > Hírek > Önkormányzat Nyomtatás
Ablak bezárása
Energetikai korszerűsítés a nyíregyházi megyeházán
Uniós és hazai forrásból mintegy 170 millió forintot fordítanak a megyeháza épületének energetikai korszerűsítésére Nyíregyházán.
Létrehozva: 2013. május 29., 11:32

Vinnai Győző kormánymegbízott a program szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: a műemléki épületben új nyílászárókat építenek be, fűtéskorszerűsítés kezdődik és elvégzik a világítótestek cseréjét. A mintegy 170 millió forint értékű beruházás összegének hetven százalékát a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében elnyert pályázat biztosítja, a maradék harminc százalékot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség finanszírozza.
    
A munkálatok várhatóan augusztus végén fejeződnek be - tette hozzá a kormánymegbízott.
    
Az 1891-1892-ben, Alpár Ignác tervei szerint eklektikus stílusban épített megyeháza rekonstrukciójára eredetileg még a megyei önkormányzat nyújtott be pályázatot. A törvényi változások miatt az épület a helyhatóságtól a Megyei Intézményfenntartó Központhoz került át, amely később - teljes jogutódlással - beolvadt a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságba. Az épület fenntartója és üzemeltetője a megyei kormányhivatal.
    
A projekt azonban maradt a főigazgatóságnál, a beruházás befejezésével a vagyonkezelési jog a kormányhivatalhoz kerül át - mondta Németh Péter Gábor, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság helyi kirendeltségének vezetője a sajtótájékoztatón. Közlése szerint a korszerűsítés során 236, a műemléki kritériumoknak megfelelő ablakot építenek be, a hagyományos világítótesteket több mint ezer ledes izzóra cserélik ki, illetve úgynevezett termofejek beépítésével szabályozhatók lesznek a fűtőtestek is.
    
A számítások szerint a beruházással évente 14-15 millió forintos megtakarítás érhető el - hangzott el a tájékoztatón.