fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A kormány mindig fellépett az antiszemita jelenségek ellen
2013. május 29., 11:41
A magyar kormánynak az antiszemita jelenségek elleni munkájáról beszélt az MTI-nek szerdán Jeruzsálemben Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, aki az antiszemitizmus elleni harc világfóruma negyedik konferenciáján a magyar küldöttséget vezeti.

Az izraeli külügyminisztérium szervezte fórumon ötven országból hat vallás több mint ötszáz képviselője vesz részt. A megnyitón Magyarországnak a görög és a litván küldöttség mellett kiemelt helye volt a köszöntők sorában. Rétvári Bence a konferenciát üdvözölő beszédében felhívta a figyelmet a kormánynak az antiszemita jelenségek elleni lépéseire.
   
"Magyarországon a kormány mindig is fellépett és számtalan intézkedést tett az elmúlt három évben annak érdekében, hogy az antiszemita jelenségek ne nyerjenek nagyobb teret, illetve visszaszoruljanak - mondta az államtitkár. Hozzátette: voltak törvénymódosítások, törvénykönyvi szigorítások, voltak oktatási lépések, és voltak politikai nyilatkozatok, amelyek egyértelművé tették, hogy a magyar kormány számára minden antiszemita megnyilvánulás elfogadhatatlan mind politikai, mind más téren.
   
A második nap szekcióülésén a magyar helyzetet a francia, a német, a belga és a görög helyzettel párhuzamosan, az Európai Unió munkacsoportjában vitatják meg a különböző országból érkezett küldöttek.
   
Magyarországról a kormány küldöttségén kívül a Mazsihisz képviselői, valamint civil szervezetek küldöttei is megjelentek, köztük a Tett és Védelem Alapítvány képviselői.
   
A konferencia szervezői magyar civileket jelentések készítésére kértek fel a helyi antiszemita megnyilvánulásokról. Ők több beszámolót is készítettek, amelyek különböző mértékű - hol enyhébb, hol kemény - bírálatokat is megfogalmaztak a kormánnyal szemben a jelenlegi helyzet bemutatásakor.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: A Fidesz visszautasítja az alaptalan antiszemita vádakat
Cikk: Orbán: Zéró tolerancia az antiszemitizmussal szemben