fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Újabb elismerés a magyar emberek teljesítményének
2013. május 29., 14:02
Újabb elismerés érkezett Magyarországnak és a magyar emberek teljesítményének. Az OECD ma felülvizsgálta előrejelzését és a korábbinál nagyobb gazdasági teljesítményt becsül hazánknak mind az idei évre, mind pedig 2014-re - írja szerdai közleményében Puskás Imre, az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottságának alelnöke.

Puskás Imre a közleményben úgy fogalmaz, hogy a magyar embereknek minden oka megvan a bizakodásra, hiszen elérkezett Magyarország napja, amikor már nem lehet elvitatni az itt élő emberek teljesítményét.  A kormányváltás óta nő a foglalkoztatottak száma, egyre több segítséget kapnak a hazai vállalkozások, és rekordmennyiségű tőke érkezett hazánkba - teszi hozzá a kormánypárti politikus.

A magyar emberek nettó bérei és nyugdíjai az infláció fölött emelkedtek, csökkennek a családok terhei, és 40 éve nem volt olyan alacsony az infláció, mint most - húzza alá Puskás Imre, aki szerint minden területen sorra érkeznek a visszaigazolások arról, hogy a magyar emberek jól tették, amikor véget vetettek a Gyurcsány-Bajnai-kormányok szélsőséges és veszélyes gazdaságpolitikájának.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Nem lehet elvitatni a magyar emberek teljesítményét
Cikk: Többen dolgoznak, csökkent a munkanélküliség