fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Emmi: a tárca nem enged a rendzavaróknak
2013. május 31., 14:21
Az emberi erőforrások minisztere arra utasította az oktatásért felelős államtitkárokat, hogy ne engedjenek semmiféle nyomásgyakorlásnak. A tárca ezt azután közölte pénteken az MTI-vel, hogy  a Hallgatói Hálózat tagjainak egy csoportja "erőszakos módon berontott" a minisztérium Szalay utcai épületébe, megzavarva az ott dolgozók munkáját.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleménye szerint Balog Zoltán miniszter az esetet követően arra utasította Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkárt és Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkárt, hogy ne engedjenek semmiféle nyomásgyakorlásnak munkájukban, mert a társadalmi párbeszédnek megvannak a törvényileg garantált és a minisztérium által létrehozott formái, amelyekben mindenki kifejtheti véleményét.
   
Az Emmi a dokumentumban hangsúlyozta: akinek valóban fontos a magyar köz- és felsőoktatás ügye, az nem a rendzavarásban, a provokációban és az erőszakban érdekelt, hanem a tisztességes szakmai vitában, amely például a miniszter által létrehozott Felsőoktatási kerekasztalon belül és azon kívül is folyik.

(MTI-fidesz.hu)