fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Németh: A cél a fogyasztók biztonsága
2013. június 3., 08:24
Októberben ismét legalább 10 százalékkal csökken a gáz, a távhő és az áram díja – hangsúlyozta Németh Szilárd, a rezsicsökkentést ellenőrző munkacsoport elnöke az m1 Ma reggel című műsorában.

Mint mondta: a rezsicsökkentés egésze elérheti a 30 százalékot, a szaktárca a rendelkezésre álló statisztikai adatok alapján jelenleg azt vizsgálja, hogy milyen hatása lehet egy ilyen lépésnek akár a fogyasztókra, akár a szolgáltatókra nézve.

Arra a felvetésre, hogy a szolgáltatók profitjának ilyen mértékű visszanyesése a karbantartási feladatokat veszélyeztetheti, és lehetetlenné teszi a fejlesztéseket, a fideszes politikus azt válaszolta: nagyon komoly fejlesztések eddig sem voltak, legfeljebb rendszerfenntartásról lehet beszélni. A külföldi szolgáltatókkal 1995-ben, a Horn-kormány idején kötöttek szerződést, ebben számukra egy hihetetlen nagy profitot biztosítottak, amiért nem is kellett „mocorogniuk”, és amit osztalékként kihordtak az országból – fogalmazott Németh Szilárd.

A fejlesztéseket eddig sem a szolgáltatók finanszírozták – tette hozzá. Példaként említette, hogy ha egy nagy szolgáltató, mondjuk a MÁV fejleszteni akart, akkor leült az energiaszolgáltatóval tárgyalni, és letette a beruházás árát az asztalra. Ugyanígy, ha nincs támogatott csatornázás egy településen, akkor az ott élők dobják össze a víziközmű-fejlesztésre a pénzt, majd a csatornát átadják a csatornázási műveknek, melyeknek külföldi tulajdonosuk van – érvelt a munkacsoport elnöke.

Hangsúlyozta: mindenképp szeretnék, ha az egyetemes szolgáltatások esetében valódi közszolgáltatásról lehetne beszélni. Ezen a piacon ugyanis jelenleg nincs egyensúly. A kormány pedig nem a szolgáltatók részéről gondolja újra a piacot, hanem a fogyasztók részéről, az utóbbiak biztonságát kell megteremteni, és ezen a piacon ne a profit legyen az elsődleges. Az a kívánatos a közszolgáltatások területén, hogy többségében, vagy teljes egészében közösségi tulajdon legyen – szögezte le.

Arra a kérdésre, az-e a kabinet célja, hogy kiszorítsa az energiaszolgáltató cégeket a piacról, Németh Szilárd azt válaszolta: ez nem cél, hanem eszköz. A cél az, hogy a lakosságot olcsó energiával lássuk el, és fenn tudjuk tartani az egyetemes szolgáltatást, a nonprofit közszolgáltatást. A nonprofit jelleget pedig csak akkor lehet biztosítani, ha ezek a cégek közösségi tulajdonban vannak – hangoztatta a fideszes politikus.

(hirado.hu-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: 95 ezer forintot takaríthat meg egy család a rezsicsökkentéssel
Cikk: Újabb rezsicsökkentés a láthatáron