fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hárommilliárd forint mentálhigiénés fejlesztésekre
2013. június 3., 11:56
Hárommilliárd forintot fordít mentálhigiénés egészségügyi fejlesztésekre a kormány - jelentette be Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter hétfőn Budapesten.

A tárcavezető az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) alapító okiratának átadásán elmondta: az intézet fejlesztésére 130 millió forint kormányzati forrás jut, ezenfelül a népegészségügyi programból több mint hárommilliárd forintot költenek mentálhigiénés fejlesztésekre. Egyebek mellett ebből fogják kialakítani a mentális koordinátori hálózatot és egy magas biztonsági fokozatú osztályt is. Balog Zoltán jelezte, olyan területeket tesznek rendbe, amelyek eddig gyengítették a magyar egészségügyet.
  
"Győzelmet ünnepelni jöttünk" - fogalmazott a miniszter. Hozzátette, ugyanaz már nem lesz a helyzet, de semlegesíteni próbálják a korábbi kártételt. Ezzel arra utalt, hogy az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI) a szakma erőteljes tiltakozása ellenére 2007-ben bezáratták. A miniszter hozzátette: az új intézmény részben átveszi az egykori OPNI feladatait, de a betegellátásban elsősorban a létrehozandó mentális hálózatra kíván támaszkodni.
  
A leendő rendszer kiépítése a szakmával közösen történt

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár elmondta, a tervek szerint negyven lelkiegészség-központot kívánnak létrehozni. Közölte, hogy bár az OPAI kevesebb ággyal fog működni, mint elődje, de a mentálhigiénés központok működése segíteni fog az ellátásban. Az államtitkár kiemelte, hogy a mentálhigiénés ellátás újjáalakítása és a leendő rendszer kiépítése a szakmával közösen történt.
  
Németh Attila, a Nyírő Gyula Kórház főigazgató főorvosa elmondta, a kórházban helyet kapó OPAI mindent, ami jó volt, szeretne átvenni az OPNI-ból, hiszen az ott folyó gyógyítást, kutató és oktató munkát sokan nem látták. Több speciális ambulancia - a többi között pszichoonkológia, a szexuálmedicina, az anorexia és a bulimia nervosa (kényszeres evés), a játékszenvedély, a hosszabb rehabilitációs kezelést vállaló drogbetegek detoxikálása - indul majd az intézményben, és itt kap helyet a magas biztonsági fokozatú osztály.
  
A főigazgató azt mondta, lesz elég szakember az intézményben annak ellenére, hogy a pszichiáter hiányszakmának számít. "Nincs üres állásunk" - jelentette ki. A "Lipótként" nevezett OPNI-t 2007-ben, az akkori MSZP-SZDSZ-kormány egészségügyi átalakítása során zárták be. Molnár Lajos szabad demokrata egészségügyi miniszter 2007 márciusában hirdette ki azt a listát, amely a bezárni kívánt intézményeket nevesítette.
  
Az OPNI bezárásának terve tiltakozáshullámot indított el, mind a szakma, mind a betegképviseletek ellenezték a bezárást. A Magyar Pszichiátriai Társaság akkori vezetése nyomatékosan tiltakozott a tervezett lépés ellen, és az ombudsman is számos állásfoglalásában kifejtette, hogy aggályos egy ilyen komplex intézet bezárása. 2009 márciusában kezdte meg működését Budapesten az Országos Pszichiátriai Központ (OPK), amely a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján kapott helyet.
  
2012 őszén született döntés arról, hogy a Nyírő Gyula Kórházban kap helyet az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet. A Magyar Pszichiátriai Társaság legutóbbi, márciusi közleménye szerint adottak a feltételek a Nyírő Gyula Kórházban ahhoz, hogy megkezdje működését az OPAI, és támogatják a lelki egészségközpontok létesítését, amelyeknek részben az elsődleges, kisebb részben a másodlagos prevencióban lesz helyük, ugyanakkor leszögezték, ezeket a központokat klinikai szakpszichológusoknak kell vezetniük.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "Megmentettük a magyar egészségügyet"
Cikk: Szócska: A kormány prioritása az egészségügy