fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tarnai: Biztosítani tudjuk a gátak védelmét
2013. június 4., 12:30
Az utóbbi évtizedek legnagyobb áradása várható Pest megyében is, ezért a megfelelő intézkedéseket már hétfőn meghozták - közölte Tarnai Richárd megyei kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke kedden Szentendrén.

A megye egyik legveszélyeztetettebb térségében tartott sajtótájékoztatón a megyei védelmi bizottság elnöke elmondta: eddig 200 ezer homokzsákot szállítottak ki, és az igények felmérése alapján további 460 ezer érkezik a következő órákban. Hozzátette: elzárás veszélyezteti Kisoroszit, míg Százhalombattán és a patak kiáradásával fenyegetett Budakalászon már zajlanak a védekezési munkálatok.
   
Tarnai Richárd kiemelte: "biztosítani tudjuk a gátak védelmét, a szakemberek folyamatosan tájékoztatnak, és a döntések idejében megszületnek". Kiemelte, a védekezés állami feladat lett, ugyanakkor önkormányzatokkal a legmesszebbmenőkig együttműködnek. Kérdésre válaszolva a megyei védelmi bizottság elnöke elmondta, hogy a megyében egy kitelepítés történt biztonsági okokból: a váci járásban egy értelmi fogyatékosoknak otthont adó intézményt kellett kiüríteni.
   
Tarnai Richárd kitért arra is, hogy a megyei rendőrkapitányság vezetőjének tájékoztatása szerint több száz emberrel készek azonnal az útlezárásoknál és a kimenekítéseknél közreműködni, és a megfelelő helikopterek rendelkezésre állnak.
   
Arra is felhívta a figyelmet, jogszabály alapján katasztrófahelyzetekben a megyei bizottság elnökének lehetősége van arra, hogy magánszemélyek és cégek gépeit védekezésre használják, ha erre szükség van.
   
Dietz Ferenc (Fidesz), Szentendre polgármestere arról számolt be, hogy jelenleg 4 méter 56 centiméter a Duna vízmagassága a városnál, és óránként 2 centiméterrel növekszik. A tetőzést szombat éjjelre várják 7 méter 60 centiméterrel, "de maga a gát 8 méter 40 centiméter, tehát bőséges a védelem" - tette hozzá.
   
Elmondta, a mobilgáttal védett szakasz mellett a város más területén is védekeznek, az árterületen pedig homokzsákokkal, konténerekkel szolgálják ki a lakosságot. A polgármester közölte: a koordinációs bizottság hétfőn felmérte a készleteket, a műtárgyakat és lezárták a zsilipeket. Úgy fogalmazott, "maximálisan felkészültünk az árvízi védekezésre". Megjegyezte: jelenleg kétezer homokzsák készült el, de napi ezer zsák megtöltését tervezik, amihez a lakosság segítségét várják.
   
Hadházy Sándor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője a környékbeli települések helyzetéről szólva azt mondta: Szigetmonostornál és Visegrádánál komoly védekezésre kell felkészülni, Dunabogdányban pedig nincs védekezési vonal, a 11-es úttól a Duna felé eső területek nem védhetők, így ott jelentős károkra kell felkészülni.
   
Juhász Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője közölte: 500-700 ember védekezésével számolnak, folyamatosan vezénylik ki őket. Már megkezdődött a váci és az érdi kirendeltség megerősítése. Elsősorban hivatásos erőket vezényelnek ki, ezt követi a mentőszervezetnek, valamint további polgári védelmi egységeknek az igénybevétele. Azokból a megyékből, amelyeket nem érint a dunai árvíz, szükség esetén a katasztrófavédelem erőit átvezénylik a veszélyeztetett térségbe - fűzte hozzá.
   
Szerda dél körül valószínűleg elönti a Duna a Tahitótfalu és Kisoroszi közötti utat - közölte Tarnai Richárd Pest keddi megyei körútjának második állomásán, Kisorosziban.
   
A kormánymegbízott elmondta: árvízi szempontból Kisoroszi most az egyik legkritikusabb pont a megyében, mert szerda estére az oda vezető közút szintjénél egy méterrel magasabb lesz Duna vízszintje. Hangsúlyozta: ennek ellenére biztosítják az ott élők ellátását és a közbiztonságot.
   
Mostantól "nem engedik ki a községből" a háziorvost, a súlyosabb betegek Vácra szállításához pedig helikopterek állnak készenlétben. A várhatóan egy hétig tartó elzártság idején is gondoskodnak kellő mennyiségű élelmiszerről, és a közbiztonságot is garantálják.
   
Pest megyében összesen körülbelül 660 ezer homokzsákot helyeznek majd el a legkritikusabb pontokon (Kisoroszin túl például Szentendrén, Budakalászon, Sződligeten, Százhalombattán) az elkövetkező napokban.
   
Hamarosan le kell zárni a 11-es út bizonyos részeit és a 2-es utat Sződligetnél - mondta.
   
Molnár Csaba, a Szentendrei-sziget csücskében elterülő Kisoroszi független polgármestere elmondta, hogy a csaknem ezer lakosú községbe szerdától Visegrádról komppal szállítják át az élelmiszert. Már mindent megszerveztek, hiszen a település nem először néz elébe ekkora áradásnak, a lakosság viszonylag nyugodtan "várja a vizet" - jegyezte meg.
   
Juhász Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője a honlapjukon naponta frissülő, útlezárásokra vonatkozó információkra hívta fel a figyelmet. Kitért arra is, hogy a hullámtérben ingatlannal rendelkezők mielőbb mentsék értékeiket, majd hagyják el a területet.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Veszélyhelyzetet rendelt el a miniszterelnök
Cikk: Összeült a kormányzati koordinációs bizottság