fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hoppál: Összefogott az egész ország
2013. június 5., 09:22
Megmozdultak az emberek, összefogott az ország - mondta Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője a köztévé Ma reggel című műsorában, aki szerint mind az önkéntesek, mind a szakemberek szinte éjjel-nappal dolgoznak a gátakon.

Az ilyen nehéz időszakban csak az összefogás az, ami segíthet. Ebben Magyarországnak intenzív tapasztalatai vannak, hiszen 2002-ben és 2010-ben is átéltünk történelmi árhullámot, és sikerült megvédeni az emberéleteket, ami a legfontosabb – jelentette ki Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője az M1 Ma reggel című műsorában.

Azt látjuk, hogy megmozdultak az emberek. Az egyházak, a segélyszervezetek is dolgoznak, ott vannak a helyszíneken. Azon vagyunk, hogy minden lehetséges önkéntest, erőforrást segítsünk mozgósítani – tette hozzá.

Nagyon fontos, hogy már most megfeszített munkát végeznek az érintett településeken. Mind az önkéntesek, mind a szakemberek szinte éjjel-nappal dolgoznak a gátakon – mondta a szóvivő.

Beszélt arról is, hogy különböző intézmények ma délig összegyűjtik az adatokat arról, hol vannak szálláskapacitások, melegítőkonyhák, matracok, takarók, melyeket egy vészhelyzetben használhatnak. Úgy látjuk, összefogott az ország. Nagyon fontos, hogy ilyenkor mindenki a problémás ügyek és a veszélyeztetett területek felé forduljon – hangoztatta Hoppál Péter.

(hirado.hu-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Hoppál: Merjünk bátrak lenni!
Cikk: Veszélyhelyzetet rendelt el a miniszterelnök