fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Varga: A védekezés költségének fedezete biztosított
2013. június 5., 10:48
Az árvízi védekezés költségeinek fedezete biztosított - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

A gazdasági tárca vezetője kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a katasztrófavédelem 51 milliárd forintos keretből gazdálkodik. A Belügyminisztériumnál felülről nyitott keret áll rendelkezésre a természeti csapások kárainak enyhítésére, de az önkormányzatok számára is rendelkezésre áll egy nyolcmilliárd forintos vis maior keret.
    
Varga Mihály jelezte: szükség esetén a költségvetési tartalékokból, illetve fejezeti összegek átcsoportosításával is előteremthető a védekezés költségeinek fedezete. Ezen kívül az Európai Unió is fenntart egy szolidaritási alapot – tette hozzá.
    
A nemzetgazdasági miniszter elmondta: szerda este készülhetnek el az árvízi védekezés költségeinek mértékére vonatkozó első becslések.
    
Az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) szerda reggeli adatai szerint Budapestnél a vízállás elérte a rakpartok szintjét. Mindenhol jelentősen emelkedett a folyó vízállása. Az OMIT tájékoztatása szerint a Szigetközben várhatóan szombaton, Budapesten és Nagymarosnál hétfőn tetőzik a Duna.
    
Országszerte már több mint 687 kilométernyi töltésszakaszon védekeznek. Ebből több mint 191 kilométeren rendkívüli, mintegy 62 kilométeres szakaszon harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. Több mint 82 kilométeren másodfokú, csaknem 352 kilométeren elsőfokú a védekezés.
    
Csak a fővárosban 20 helyszínen folyik nagy erőkkel a védekezés,  kiemelt terület a Margitsziget és a Római part. A Margitszigeten kedden megkezdték a védmű kiépítését, ahová háromezer köbméter homokot és 300 ezer zsákot vittek ki.
    
Orbán Viktor miniszterelnök kedden közölte: a kormányzat mozgósítani tud körülbelül nyolcezer katonát, nyolcezer katasztrófavédelmi dolgozót, 1400 vízügyi szakembert és 3600 rendőrt az árvízi védekezésre. Kedden több mint ezer katonát már bevetettek.
    
A dunai árhullámban nem érintett vízügyi igazgatóságok műszaki vezetőit és munkatársait átvezényelték a győri és a budapesti vízügyi igazgatóságra, illetve az OMIT-ba a Duna menti védekezés érdekében.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Hoppál: Merjünk bátrak lenni!
Cikk: Veszélyhelyzetet rendelt el a miniszterelnök