fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Intenzíven, sok ezer emberrel folyik a védekezés"
2013. június 5., 15:11
Intenzív védekezés zajlik a Dunának azokon a szakaszain, amelyekre a kormány kedden veszélyhelyzetet hirdetett ki: Győr-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest megye, valamint a főváros számos pontján - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője szerdán Szentendrén, ahol az új mobilgátról és az árvízvédelmi helyzetről tájékozódott.

 Bakondi György beszámolt arról, hogy eddig 42 embert kellett kitelepíteni, és intenzíven, sok ezer emberrel folyik a védekezés. Pest megyében is megkezdődött a védekezés, kitelepítések is történtek, és "megvannak azok a kockázati helyszínek, amelyek egy ilyen jelentős árvíznél különös figyelmet érdemelnek" - mondta a főigazgató.
    
Szentendre több területe árvízi szempontból veszélyeztetett, védelmük megerősítése zajlik - tette hozzá. Az új mobilgáttal kapcsolatban kiemelte, hogy a külföldi vélemények mindenhol pozitívak erről az árvízvédelmi rendszerről.
    
Bakondi György arra is felhívta a figyelmet, hogy ez különleges időszak, a közigazgatás külön szabályok alapján működik ilyenkor. A főigazgató arra kérte a lakosságot, hogy kövessék a hatóságok közleményeit.
    
Dietz Ferenc (Fidesz), Szentendre polgármestere emlékeztetett arra, hogy a mobil árvízvédelmi fal 333 méter hosszú szakaszon, 840 centiméteres magasságig védi az óvárost teljes biztonsággal. A 840 centiméter a várt árvízszintnél mintegy 40 centiméterrel magasabb.
    
Közölte, a helyi védelmi bizottság szerdai ülésén térségi szinten tekintették át a védekezést. Ahol nincsen megfelelő gát, ott hagyományos, homokzsákos megoldást alkalmaznak - mondta. A városvezető hozzátette, a védekezésben a katasztrófavédelem is segít fóliával, szivattyúval, zsákokkal.
    
Hadházy Sándor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy Visegrádon sokan dolgoznak a 11-es főút védelmén, homokzsákból készül egy nyúlgátrendszer. Hozzátette: Dunabogdánynál - ahol nincs kiépített védvonal - számos lakóépület víz alá kerülhet, így az ott élőknek fel kell készülniük a kitelepítésre.
    
Elmondta, hogy Budakalászon a Barát-patak torkolatának felső részénél folyik a védekezés.
    
Juhász Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy 29 veszélyeztetett település van, 11 az érdi és 18 a váci kirendeltség területén, a Duna jobb és bal partjáról is. A legjelentősebb védekezési munkák Kisoroszinál, Visegrádon, Leányfalun, Szentendrén, illetve Vácon, Sződligeten zajlanak, de valamennyi település készül a védekezésre. Megerősítette: mindenhol van elég homokzsák, homok, és megfelelő számú ember áll rendelkezésre.

(MTI-fidesz.hu)