fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"A kultúrát elérhetővé kell tenni minél szélesebb körben"
2013. június 5., 20:56
Ma már az átalakult kulturális intézményrendszer működik, és a közjót szolgálja - jelentette ki Halász János, a kultúráért felelős államtitkár a Fidesz Magyarország jobban teljesít című rendezvénysorozatának negyedik, a kultúrával foglalkozó állomásán Debrecenben, szerdán. Ugyanitt Tasó László választókerületi elnök kiemelte: kultúránkat nem törhetik össze annyira, hogy ne legyen kovásza a magyar nemzetnek.

Halász János felidézte, a kormány 2010-ben azzal szembesült, hogy "kulturális területen is kiürült, legyengült, a működőképesség határára került az intézményhálózat".

Ennek kapcsán elmondta, hogy a 60-as évektől 2010-ig lényegében változatlan maradt az intézményi háló. Az elméleti matematikus végzettséggel rendelkező államtitkár úgy fogalmazott: számszakilag is nagyon kicsi az esélye, hogy ugyanolyan szerkezeti felállásban kell működnie az intézményrendszernek ma, mint 1973-ban.

Hangsúlyozta: 2010-ben világos volt, hogy minden területen nagy változásokra van szükség, így a kultúra terén is. Kiemelte: a szocialisták kormányzásának 8 éve tönkretette a közjót szolgáló intézményeket. „Azonban az emberek jogosan várják, hogy olyan rendszer épüljön ki, amely a polgárok érdekeit szolgálja” – fűzte hozzá.

Legyenek találkozási alkalmak, legyenek kiállítások, azok pedig újuljanak meg időről időre – jegyezte meg, hozzátéve: ne csak a nagyvárosokban, hanem minden településen.

A kormány finanszírozza a nagy nemzeti intézményeket, mint a Nemzeti Színház, az Operaház, az Országos Széchényi Könyvtár és 13 múzeum. Utóbbiak például 6,9 milliárd forint működési támogatást kaptak. A Nemzeti Művelődési Intézet létrehozásával megerősítették a közművelődési szintet is - fogalmazott Halász János.
   
A települési önkormányzatok visszakapták múzeumaikat, könyvtáraikat, művelődési házaikat, de ezeket a helyi kulturális intézményeket is támogatnia kell a kormánynak. A világosan, átláthatóan működő rendszer meg is kapja a támogatást - emelte ki. 

Az államtitkár hangsúlyozta: a helyi önkormányzatok 2002-2010 között bizonyították, megvan bennük az elkötelezettség a kulturális intézményrendszer működtetésére. 

A kultúráért felelős államtitkár kitért arra is, hogy a szocialisták csak pénzt vontak el az intézményi átalakítások során. Ezzel szemben a jelenlegi kormány az emberek, családok érdekeit szem előtt tartva hajtja végre a változtatásokat. „Ha ez többe kerül, azt is biztosítani kell – szögezte le.

Szólt arról is, hogy 50 év elteltével visszajuttatták a Déri Múzeumot Debrecennek. Ennek kapcsán hangsúlyozta: a kulturális intézményrendszer átalakítása során visszakerültek az intézmények oda, ahol a helyük van. Továbbá megemlítette azt is, hogy 2,4 milliárdos támogatást biztosít a kabinet azoknak a településeknek, amelyek visszavették a múzeumaik működtetését.

Halász János az integrált szolgáltató terek felújítása kapcsán elmondta: hatszáz 5000 lélekszám alatti település nyert pályázati forrást művelődési háza vagy iskolája felújítására.

Közlése szerint a kormány a Vidékfejlesztési Minisztériumon keresztül nyújt lehetőséget, hogy élettel töltsék meg a kistelepülések közösségi tereiket. 700 millió forintot különített el a kabinet célzott programtámogatásokra – tájékoztatott.

Összegzésében az államtitkár úgy fogalmazott: a meglévő intézményi háló fenntartása mellett segíteni kell a kulturális decentralizációt, és a kultúrát elérhetővé kell tenni minél szélesebb körben. Ezzel összefüggésben aláhúzta: a finomhangolás a közösségek véleménye alapján alakítható ki a legjobban.

„Kultúránkat nem törhetik össze annyira, hogy ne legyen kovásza nemzetünknek”

Magyarország második kulturális fellegvára Debrecen, ezért jogos és indokolt, hogy erről itt szót ejtsünk – mondta Pósán László fideszes országgyűlési képviselő. Most végre jó kezekben van a kultúra ügye – jegyezte meg. Illetve felvetette, vajon jól van-e az, hogy a kulturális intézmények Budapesten koncentrálódnak?  Ugyanakkor annak a reményének adott hangot, hogy ez a jövőben nem így lesz.

Semmi más nem tartott össze bennünket 93 éven keresztül csak a kultúránk, hagyományaink, egymáshoz való kötődésünk – utalt Tasó László választókerületi elnök Trianon tragédiájára.

Azonban ma már elmondhatjuk, hogy nemcsak a tragédiára emlékszünk, hanem ünnepeljük összetartozásunkat is, amely óriási erőtöbbletet jelent számunkra – fűzte hozzá. „Bennünket nem szedhetnek szét, kultúránkat nem törhetik össze annyira,  hogy ne legyen kovásza a magyar nemzetnek” – szögezte le.

A fideszes politikus szólt arról is, hogy hosszú évek után újra van kulturális normatíva. „Most kapjuk a legtöbb támogatást művelődési házaink finanszírozásához” – tette hozzá.

Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ vezetője úgy fogalmazott: a helyi közösségek identitásának megerősítése és a saját értékek megismertetése kiemelten fontos. Azonban nem hierarchikus, hanem partnerségi viszonyban – fűzte hozzá.

A művelődési ház vezetője hangsúlyozta: „jó úton vagyunk akkor, amikor a közös értékeket rekoncentráljuk”. Beszédében rámutatott: a kulturális szolgálat, a jövőnek végzett szolgálat. Ezzel összefüggésben leszögezte: ha elhisszük, hogy a kultúra nem fontos, akkor saját identitásunkat segítünk felszámolni.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "Megmentettük a magyar egészségügyet"
Cikk: Pintér: Jó irányba indultunk el
Cikk: "Az emberiség gyökere és jövőjének záloga a család"