fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Érden és Szigetszentmiklóson felkészültek
2013. június 5., 21:33
Érden és Szigetszentmiklóson felkészülten várják a Duna tetőzését, felmérték a veszélyeztetett épületeket, hogy szükség esetén kitelepítsék az ott élőket - közölték a polgármesterek szerda este

T. Mészáros András (Fidesz) érdi polgármester elmondta: a városban 2007-ben volt a legmagasabb a Duna vízszintje, akkor 856 centimétert mértek, most várhatóan 10-20 centiméterrel magasabb lehet majd a vízállás. Kiemelte, hogy a gátak jó állapotban vannak, és felállították az ügyeleti rendszert is. A településvezető szerint néhány, közvetlenül az árterületen épült ház van veszélyben, de felkészültek arra, hogy az ott lakókat kiköltöztessék, ha szükség lesz rá. Mint mondta, a városban inkább az esőzés jelenthet gondot, és a belvizek okozhatnak nagyobb kárt. "Ha ugyanis a Duna vízállása magas, nem tudja befogadni az elfolyó vizeket, és visszaduzzaszt Érd területére” - magyarázta a polgármester. A laposan fekvő területeknél szivattyúzásra, illetve homokzsákokkal való védekezésre lesz szükség - tette hozzá.      

Szabó József (Fidesz-KDNP), Szigetszentmiklós polgármestere közölte, az utolsó információk szerint hétfőn tetőzik majd a folyó nagy dunai ága a városnál, előreláthatólag 905 centiméterrel, ami az utóbbi évek legmagasabb árvízi szintjét 40 centiméterrel meghaladja. Az árterületen több engedély nélkül épített ház található, ezek egy részét előreláthatólag elönti a víz, vagy legalábbis a pincét és az alagsort.     A városvezető közölte, hogy a védekezéshez kellő mennyiségű homok, zsák és lapát áll rendelkezésre. Ahol helyiek és az önkéntesek igyekezete ellenére sem sikerül a házat megvédeni, a kitelepítés során az önkormányzat gondoskodik ideiglenes szálláshelyről, amelyet a lakihegyi óvodában alakítanak ki, és napi háromszori étkezést is biztosítanak - fűzte hozzá Szabó József.

(MTI-fidesz.hu)