fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Másfél ezren dolgoztak éjjel a gátakon Komárom-Esztergomban
2013. június 7., 11:03
Komárom-Esztergom megyében minden veszélyeztetett helyszínen folyamatos a védekezés, péntekre virradó éjjel másfél ezren dolgoztak a gátakon - tájékoztatta Czunyiné Bertalan Judit kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság vezetője az MTI-t.

Péntek reggel közölte: Komáromnál a honvédség továbbra is nagy erőkkel végzi a védmű kiépítését, magasítását a vízügyi igazgatóság irányításával. A vasútállomáson az elmúlt néhány órában megközelítőleg 24 ezer zsákot töltöttek meg. Az Által-ér Dunaalmás felőli részén homokzsákokkal erősítik meg a partfalat. Neszmélyen az éjszaka folyamán egy helyen meggyengült a gát, de több mint száz önkéntes és tűzoltó segítségével sikerült megerősíteni.
   
Esztergomban a védekezésben pénteken a Turul mentőcsoport és az esztergomi középiskolák tanulói is segítenek. A védművek állnak, állapotuk jó, de megerősítik azokat is. A Széchenyi téren homokzsákokat osztanak azoknak a lakóknak, akik ezt kérik. Pilismarót és Dömös továbbra sem közelíthető meg a 11-es útról, de erdei utakon Dobogókő felől elérhető, a pilismaróti és dömösi helyközi járatok nem közlekednek. Táton egy helyen újabb gátrészt alakítanak ki, ebben a honvédség segít, önkéntesekkel megerősítve. Csütörtöktől a Tatai Környezetvédelmi Zrt. óránként ellenőrzi az almásfüzitői VII-es számú vörösiszap-tározót, amelyen továbbra sincs nyoma sérülésnek.
   
A Szabolcs-Szatmár-Bereg, Csongrád, Heves, Békés és Hajdú megyéből érkezett tűzoltók Pilismaróton, Komáromban, Esztergomban, Dunaalmáson és Nyergesújfalun dolgoznak. A Katasztrófavédelmi Oktatási Központ tűzoltószakképzésen részt vevő hallgatói péntek délelőtt érkeznek meg Pilismarótra a gátakat erősíteni.

(MTI - fidesz.hu)