fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kritikus helyzetre készülnek Bátán
2013. június 7., 11:43
A Duna Tolna megyei szakaszán elsősorban a nyílt ártéri területeken kell védekezni az árvíz ellen, Bátán kritikus helyzetre lehet számítani - mondták vízügyi és katasztrófavédelmi szakemberek pénteken Szekszárdon, sajtótájékoztatón.

A község ártéren fekvő részéből nagy valószínűséggel 53 embert kell kitelepíteni a napokban - közölte Wéber Antal, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője.
   
Mint mondta, lakóházakat védő ideiglenes gát megerősítését vasárnapig kell befejezni, a munka során mintegy 60-70 centiméterrel emelik meg a védmű magasságát.
   
Elmondta: csütörtökön 233-an dolgoztak a folyó Tolna megyei szakaszán zajló megelőző védekezésben, Bátán jelenleg is folyamatos a védekezés; eddig 5760 homokzsákot használtak fel a védművek megerősítésére.
   
Szólt arról is, hogy az igazgatóság számít önkéntesek munkájára és felajánlásokra. Elsősorban olyan adományokat várnak, amelyekkel a lakosság esetleg károsodó ingóságait pótolhatják - tette hozzá.
   
Tóth Ferenc Tolna megyei kormánymegbízott hangsúlyozta: a paksi atomerőművet nem veszélyezteti az árvíz, mivel az erőmű természetes magaslaton áll, és a gátrendszer az eddig mért legmagasabb vízszint felett egy méterrel is teljes védelmet nyújt.
   
Hozzátette: a Tolna megyei védelmi bizottság a Gemencből az áradás elől menekülő vadállomány védelme érdekében sebesség- és forgalomkorlátozást rendelt az 55-ös úton Baja és Pörböly között.
   
Tóth Sándor, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese arról számolt be, hogy az árhullám várhatóan hétfőn ér Dunaföldvárra, és az eddigi legnagyobb vízállást körülbelül 30 centiméterrel meghaladó vízszinten tetőzik a Tolna megyei szakaszon. A Duna kiépített védelmi vonala Tolna megyében a legnagyobb vízállásnál egy méterrel magasabb, így biztosan nem kell homokzsákokkal védekezni - tette hozzá.
   
Báta mellett Bölcskén egy lakóházat kell ideiglenes gáttal védeni az árvíztől, Pakson pedig várhatóan a csapadékvizet kell szivattyúzni majd a gát szintje alatt lévő területekről - tette hozzá.
   
A vízügyi szakember kitért arra is, hogy a védművek megerősítését célzó Duna-projekt kivitelezését az áradás idejére felfüggesztették, megbontott, nyitott töltés jelenleg sehol nincs.
   
A korábban becsültnél elhúzódóbb lesz az árhullám Tolnában, ahol naponta mintegy fél méterrel emelkedik a folyó vízszintje - közölte.
   
Paksnál, ahol 2006-ban 872 centiméterrel tetőzött a Duna, és most 900 centiméteres vízszintre számítanak, péntek reggel 710 centimétert mértek.
   
A Sió-árvízkapunál, ahol a 2006-os, 1227 centiméteres vízszintet 33 centivel meghaladó tetőzést várnak, péntek reggel 1090 centiméter volt a folyó vízszintje.
   
A Duna Tolna megyei szakaszán jelenleg másodfokú árvízvédelmi készültség van, ami azt jelenti, hogy folyamatos figyelő, jelentő szolgálatot látnak el, és felkészülnek a védekezésre.

(MTI-fidesz.hu)