fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Két és fél ezren védekeznek az Észak-Dunántúlon
2013. június 7., 12:24
Két és fél ezren vesznek részt az árvízi védekezésben az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Éduvízig) működési területén; közülük 292-en a társaság dolgozói, 857 szakembert pedig más vízügyi igazgatóságoktól vezényeltek át.

A védekezés kezdete óta két és fél millió homokzsákot és mintegy tízezer köbméter homokot használtak fel - írták az MTI-hez péntek délelőtt eljuttatott közleményben. Az almásfüzítői vörösiszap-tározó az árvíz idején is folyamatos ellenőrzés alatt áll. Eddig semmilyen rendellenes eseményt nem tapasztaltak. A közlés szerint a Duna németországi szakaszán az Inn Passau felett leapadt, Schärdingnél már az árhullámot megelőző vízszinteket mérnek. Az alsó-ausztriai szakaszon Kienstocknál a folyó tetőzött, az osztrák adatok szerint már több mint két méter az apadás. Dévénynél a csütörtöki tetőzés óta 21 centit apadt a folyó; a szintje reggel hat órakor 952 centiméteren állt. A Duna visszaduzzasztó hatása miatt a Marcal és a Mosoni-Duna szintje tovább emelkedik a nap folyamán.

(MTI-fidesz.hu)