fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Előzetes egyeztetést javasol az önkénteseknek a mosonmagyaróvári polgármester
2013. június 7., 13:35
A segíteni akarók egyeztessenek az illetékes szervekkel, mielőtt megjelennek a gátaknál, hogy erejüket a leghatékonyabban vethessék be - kért mindenkit az MTI-n keresztül pénteken Mosonmagyaróvár polgármestere, országgyűlési képviselője.

Nagy István (Fidesz) hangsúlyozta: "egyeztetés nélkül a jó szándék keserű csalódásba fordulhat át, hiszen ha ott leszünk sokan, ahol a munka már kevés, akkor feleslegesnek fogjuk magunkat érezni, illetve ha nem tudnak a hivatalos szervek a váratlan érkezőkről, akkor az ellátásukról sem tudnak gondoskodni. Ezért így újabb csalódásoknak lesznek kitéve a jó szándékú önkéntesek".
   
Mint mondta, már most is több ezer önkéntes dolgozik a Dunán és a Mosoni-Dunán levonuló árhullám kezelésén. "A veszély szemmel láthatósága és a hétvége szabadsága is sok embertársunkat fog arra ösztönözni, hogy részt vegyen a védekezésben" - tette hozzá.
   
A védekezési munkálatok nagysága és veszélyessége miatt a munkálatokat csak jól szervezetten, irányítás mellett lehet végezni - tette hozzá, azt kérve: aki segíteni akar, előbb jelentkezzen a katasztrófavédelem illetékeseinél a 96/529-539 és a 96/215-633 telefonszámon vagy Mosonmagyaróvár polgármesteri hivatalában, munkaidőben a 96/577-800, munkaidőn kívül és hétvégén pedig védelmi munkatársaiknál, a 20/315-4460 vagy a 20/498-5463 telefonon.

(MTI - fidesz.hu)