fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Orbán: Korábban nem látott összefogás a gátakon
2013. június 7., 14:39
Korábban nem látott összefogást tapasztalt az árvízvédelmi munkálatok során Orbán Viktor miniszterelnök, aki a Komárom-Esztergom megyei Dunaalmásról jelentkezett be pénteken élőben a Kossuth Rádió hírműsorában.

Elmondta, hogy Kárpátaljáról, Erdélyből és a Tisza vidékéről is jöttek segíteni. Kiemelte: a több ezer önkéntes fegyelmezett és jól együttműködnek az államigazgatási dolgozókkal. Emellett a kormányfő külön kiemelte a vízügyi hatóság embereinek és a műszaki egyetem professzorainak segítségét.

A miniszterelnök ismertetése szerint Győr-Moson-Sopron megyében - ahol belépett az országba az árhullám - megfelelő magasságúak a gátak, ott most már a tartalékképzés, őrszolgálat és a gyors reagálás az elsődleges feladat. A Duna következő szakaszán, Komárom-Esztergom megyében, péntek estére fejezik be a gátak magasítását, melyek legalább 40 centiméterrel meghaladják majd a várható legmagasabb vízállást.
   
Ismertette: a gátmagasítási munkákkal jól állnak a védekezők, így az árhullám növekedéséről szóló hírek nem jelentik azt, hogy "lenne akár egyetlen pont is, ahol az árhullám átcsapna a gátakon". Jelenleg csak a rekordméretű víztömeg nyomó ereje jelent veszélyt a gátakra - tette hozzá.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Ismét az árvízzel sújtott területeken Orbán Viktor
Cikk: "A legrosszabbra is fel kell készülni"
Cikk: Orbán: Csak a vízzel együtt megyek vissza Budapestre
Cikk: Orbán: Kilenc veszélyes szakasz van a Duna mentén