fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Ingyenesen utazhatnak haza az árvízi védekezésben dolgozók
2013. június 7., 21:23
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rendelkezése nyomán a helyközi közösségi közlekedési szolgáltatók menetrend szerinti járataikon díjmentesen szállítják haza a védekezésben résztvevőket.

A kedvezmény 2013. június 7-én éjféltől az árvízi fenyegetettség fennállásáig lesz érvényben. A közlekedésért felelős tárca és a felügyelete alatt működő vállalatok a következő napokban elsősorban a bajba jutottak érdekében mozgósítják erőforrásaikat.

A védekezésben, kármentésben dolgozóknak hazafelé nem kell majd fizetniük a személyszállító vasúttársaságok (MÁV-START, GYSEV) és a Volánok menetrend szerinti járatain. Az ingyenes utazáshoz mindössze a helyi Védelmi Bizottság vagy megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalos igazolására van szükség, amely a legegyszerűbben az odaútra szóló menetjegy lepecsételtetésével szerezhető be. A szakminisztérium köszöni minden hivatásos szakember és az önkéntesek áldozatos munkáját, amellyel számos családi otthon mellett a veszélyeztetett térségek közlekedési infrastruktúrájának védelmét is segítik.

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium)