fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tartósan 800-an dolgoznak Győrújfalunál
2013. június 8., 12:09
Tartósan nyolcszázan dolgoznak a Mosoni-Duna-part legveszélyeztetettebb települése, Győrújfalu    gátjain - mondta el szombat délelőtt a helyszínen Széles Sándor Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott.

"Tegnap este is nyolcszázan dolgoztak a gáton, ezt ma délelőttre is meg tudtuk szervezni, és már tudjuk, hogy este is ugyanez lesz a helyzet" - fogalmazott. Mint mondta, abban bíznak, hogy kora délutánra beállhat a tetőzés ezen a folyószakaszon, ahol már most is lassul az Öreg-Duna által tolt víz visszafelé folyása. Egyben kérte a segíteni érkezőket, hogy a rendőrségen jelezzék e szándékukat. Az önkénteseket a másfél ezres, az esti órákban kitelepített falu sportpályájáról szervezetten szállítják ki a gátakhoz. Itt a kormánymegbízott becslése szerint mintegy kétszáz helyi férfi tevékenykedik.

(MTI-fidesz.hu)