FIDESZ.HU > Hírek > Árvízi védekezés Nyomtatás
Ablak bezárása
Budakalásztól északra lezárták a 11-es főutat a kirándulók elől
Lezárták a 11-es főút Budakalásztól északra vezető szakaszát szombat délután, mert a térségbe induló nagy számú kiránduló jelentősen megnehezíti az ott dolgozók védelmi munkálatait - jelentette be Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke a szentendrei mobil árvízvédelmi fal mellett tartott sajtótájékoztatóján.
Létrehozva: 2013. június 8., 14:47 | Utoljára frissítve: 2013. június 8., 16:45

Közölte: a 11-es főút Budakalászig járható, utána teljesen le van zárva, csak az ott lakók mehetnek be. "Természetesen, akik már itt vannak, elhagyhatják a területet, de sem gépjárművel, sem kerékpárral, sem más módon nem lehet bejönni" - tette hozzá. A lezárás gyakorlatilag az egész Pest megyei szakaszt érinti.     Tarnai Richárd elmondta, hogy soha nem látott magasságig emelkedett vízszint, ilyen magas vízállásokat még nem mértek a megyében. Kijelentette, hogy a munkálatokat elvégezték, a gátakat fölépítették. Megjegyezte, hogy 721 ezer homokzsákot használtak fel csak Pest megyében, már most többet, mint 2006-ban országosan.    

Dietz Ferenc (Fidesz), Szentendre polgármestere elmondta, hogy szombaton 10 órakor a Duna elérte a 2006-os szintet a városnál 760 centiméterrel, egy órakor pedig 765 centimétert mértek. A vízszint növekedése lassult, a korábbi óránkénti 3 és 2 centiméterrel ellentétben az utóbbi egy órában csak 1 centiméter emelkedett. Kiemelte: a mobil árvízvédelmi fal tökéletesen működik.     A polgármester beszámolója szerint Szentendre készültsége 95 százalékos, "mert mindig történhetnek váratlan események". Szombaton a honvédség megerősítéseket végez több helyen, a kaszinó mögött is megemeli az árvízvédelmi szintet mintegy 30 centiméterrel. A Bükkös-pataki zsilip esetében pedig civil segítséggel a gátnál az ellennyomót emelik meg.