fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Bátán közel kétszázan dolgoznak a gát megerősítésén
2013. június 8., 16:55
Közel kétszáz ember, köztük ötven kormánytisztviselő dolgozik a gát megerősítésén a Tolna megyei Bátán, ahol 90-100 lakóházat veszélyeztet az árvíz - közölte szombaton a Tolna Megyei Kormányhivatal.

A kormánytisztviselők mellett rendőrök, katonák, büntetés-végrehajtási alkalmazottak, a katasztrófavédelem szakemberei is védekeznek a közelgő árhullámmal szemben - írta közleményében a kormányhivatal. A munkában Tolna megyei önkéntesek mellett Csongrád és Somogy megyéből érkezettek vesznek részt, jelenleg összesen 185 ember dolgozik a 2500 méteres védelmi szakaszon. A hivatal tájékoztatása szerint szombat reggelig közel húszezer homokzsákot töltöttek meg, délig több mint ötezer zsákot helyeztek el az ideiglenes gáton, amelynek magasságát 60-70 centiméterrel kell megemelni. Bátánál szombaton 636 centiméteres vízszintet mértek, a Duna az előrejelzések szerint csütörtök délután tetőzik 770 centiméterrel, ami 30 centiméterrel haladja meg a 2002-es árvíz szintjét. Az 1700 fős településen várhatóan szükség lesz kitelepítésekre - közölte a kormányhivatal, hozzátéve: a veszélyeztetett ártéri részen 53 ember él.

(MTI-fidesz.hu)