FIDESZ.HU > Hírek > Árvízi védekezés Nyomtatás
Ablak bezárása
Tahitótfalun tíz házból költöztek ki a szivárgó víz miatt
Tíz ingatlanból 35 embernek kellett kiköltöznie Tahitótfalun szombaton, miután megcsúszott és egy szakaszon átázott egy gát - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője.
Létrehozva: 2013. június 8., 18:22

Spitz Alexandra elmondta, hogy a településen lévő Tildy hídnál csúszott meg és ázott át egy szakaszon az önkormányzati gát, emiatt a víz befolyt a lakott területre. A veszélyeztetett házakat még délelőtt elhagyták lakóik. Jelenleg a védvonal erősítésén dolgoznak - tette hozzá a szóvivő. Pest megyében délután 5 óráig 12 településen 432 ember kényszerült elhagyni otthonát, hogy biztonságos helyen várja ki az ár levonulását. Közel 4 ezer ember dolgozik a gátakon, a megtöltött és beépített homokzsákok száma pedig már közel jár az 1 millió 400 ezerhez. Az összefogásnak köszönhetően több településen teljes a készültség, működik a figyelőszolgálat, a kért anyagok, illetve az önkéntesek rendben eljutnak a szükséges területekre. Az önkéntes és hivatásos erők váltása és pihentetése teljes mértékben megoldott és kielégítő - mondta Spitz Alexandra.