fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Eddig csaknem 600 embert kellett kitelepíteni Pest megyében
2013. június 10., 08:03
Pest megye északi része után a fővárosban folytatódik a Duna tetőzése - mondta Tarnai Richárd kormánymegbízott, a Pest megyei védelmi bizottság elnöke vasárnap este a Megyeri hídnál.

A kormánymegbízott elmondta: a megyében eddig csaknem 600 embernek kellett elhagynia otthonát, mindössze három embert kellett hatósági segítséggel kitelepíteni. Pest megyében eddig 3,8 millió homokzsákot építettek a gátakba, legutóbb 2006-ban összesen 700 ezerre volt szükség az egész országban - tette hozzá.  Hangsúlyozta: a következő napok is fárasztó munkával telnek majd, ám a legfontosabb, hogy emberéletben nem esett kár, és gátszakadás sem történt eddig a megyében.
   
Tarnai Richárd beszámolt arról, hogy a vízzel körülzárt Kisorosziban egy kisgyereknek agyérelzáródása volt, mentőhelikopterrel sikerült őt Budapestre szállítani, és már nincs életveszélyben. A védelmi bizottság elnöke szerint Pest megye déli része jobb helyzetben van. Szigetszentmiklóson néhány embernek ugyan ki kellett költöznie otthonából, de lakott területet nem veszélyeztet az ár.
   
Branyiczky Márk tűzoltó alezredes, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott igazgatója hangsúlyozta, példaértékű összefogást tapasztaltak a védekezés során. Azt mondta, eddig 2325 hivatásos rendvédelmi dolgozó vett részt a védekezésben.
   
Dióssi Csaba fideszes országgyűlési képviselő, Dunakeszi polgármestere is komoly összefogásról számolt be. Ismertetése szerint több mint 1600 önkéntes dolgozott a gátakon, 38 ezer homokzsákot töltöttek meg, ezek egy részét a 2-es út védelmére.

(MTI-fidesz.hu)