Szentmihályi Szabó Péter: Ó, nem, nem a kommunista modellt követjük, ahogyan a cikk állítja, hanem a magyar modellt, amely ezer évig meg tudta tartani a hazát. Hiába reménykednek Londonban és néhányan itthon, hogy majd a gazdaság összeomlik, hiszen éppen ez a kormánypolitika bizonyítja az önálló útkeresés értelmét és szükségességét. A mérhetetlen csalódás és eszeveszett gyűlölet egyre vadabb és ízléstelenebb formában jelentkezik. A balliberális színikritikus a Nemzeti Színház „szétverése” ürügyén terjedelmes, tragikomikus írásban regél a kultúra erodálásáról, szétbarmolásáról, a provincializmusról. Van itt minden: klientúra, ledózerolás, giccsépület, manipuláció, álszentség, nacionalizmus, pöfeteg épület, szellemi dagály, pökhendiség, díszpinty, kultúrhandlé, emberi posvány, megkergült kegyenc, útszéli eszmék. Az elvakult gyűlölet elvakítja szegény embert, akár sok-sok társát, akik mind abban a téveszmében élnek, hogy a magyar diák, olvasó, néző mind ostoba, műveletlen, és képtelen felnőni ahhoz a posztmodern „kánonhoz”, amely elől a normális ember menekül, bármennyire győzködik, hogy a csúnya szép, a gonosz jó, és a semmi érdekes. A radikális polgárpukkasztás, akciózás és önmegvalósítás többnyire a tehetségtelenséggel és a mondanivaló hiányával párosul, de egy egész országgal nem kísérletezni kell, hanem felelősséggel vezetni.