FIDESZ.HU > Hírek > Árvízi védekezés Nyomtatás
Ablak bezárása
Már nem magasítják a töltéseket a Szigetközben
Győrújfalun és az árvíz által érintett szigetközi településeken befejeződtek a töltésmagasítási munkálatok, a Duna és a Mosoni-Duna apad - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság hétfőn.


Létrehozva: 2013. június 10., 12:18 | Utoljára frissítve: 2013. június 10., 12:47

Győrújfalu visszaköltöztetése  a Mosoni-Duna vízállása szerint alakul, vagyis kizárólag akkor történik meg, ha a vízszint ezt biztonsággal lehetővé teszi. A visszaköltözésről időben tájékoztatják a lakosságot és a sajtót - írják a közleményben, megjegyezve: az árvízi védekezési munkálatok összességében eddig sikeresek voltak, hiszen minden érintett szakaszon sikerült meggátolni, hogy a folyó kilépjen medréből.
   
Közlésük szerint Koroncón a híd alatti uszadék eltávolítása jelenleg is tart, egy helyen bordás kitámasztással erősítik a gátat. Dunaszentpálon stabil a helyzet, a buzgárok figyelése és elhárítása folyamatos. Zsejkepusztán a földtöltés a magasításoknál néhány részen átázott, a vizet elvezetik, és a szivárgásokat megszüntetik. Néhány helyen az apadás miatt egy-egy homokzsáksort már vissza is szedtek. A védelmi bizottság tájékoztatása szerint összesen 3838-an vesznek részt a védekezésben.