fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Dunaújvárosban és Dunaföldváron tetőzik a Duna a következő órákban
2013. június 10., 19:03
A folyó vízállása mindkét helyen már a tetőzés előtt meghaladta a valaha mért legnagyobb vízállást - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) nem sokkal 18 óra után az MTI-vel.

Az OMIT közleményében arról is írt, hogy Pilismarótnál - ahol apadt a víz - a vízügyi szakemberek vezetésével tovább folytatják a bordás megtámasztás kiépítését.
   
Az apadás nagyon lassú, ezért - mint hangsúlyozták - a Duna felső szakaszán a védekezés továbbra is kiemelt feladat. A vízügyi szakemberek vezetésével tovább erősítik a védvonalakat. A következő 2-3 napban még nem lélegezhetnek fel a védekezésben résztvevők a felső szakaszok védelmét illetően sem - olvasható a közleményben.
   
A heves viharokkal, jégesővel kapcsolatban az OMIT azt írta: intézkedtek, hogy a civilek és az önkéntesek befejezzék a munkát és védett helyre menjenek. A hivatásos állomány azon része, amely rendelkezik védőfelszereléssel, folyamatosan ellátja a védekezési feladatokat, az árvízvédelmi központok pedig gondoskodnak a további védőfelszerelésekről.
   
Jelenleg 807,4 km töltésen van árvízvédelmi készültség Magyarországon.

(MTI-fidesz.hu)