fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
OMIT: eddig mindenhol megdőlt a vízállási rekord
2013. június 10., 21:12
A dunai árhullám szintje a Budapest feletti szakaszon mindenhol meghaladta a valaha mért legmagasabb vízállást, és az eddigi tetőzések a fővárostól délre lévő szakaszon is megdöntötték a korábbi rekordot - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) hétfő este.

A közlemény szerint ezért volt szükség arra, hogy a kormány tizenkét, a fővárostól délre fekvő, Duna menti járásra is veszélyhelyzetet hirdessen. Emlékeztettek: Pintér Sándor belügyminiszter indítványának egyhangú elfogadásával az Országgyűlés felhatalmazta a kormányt, hogy a a Duna áradása miatt múlt kedden elrendelt veszélyhelyzetet július 19-éig meghosszabbítsa. Közölték, hogy az OMIT szakemberei már felkészítették a védekezésben részt vevő egységeket a tetőzés után várható árvízi jelenségek kezelésére.
   
Kitértek arra is, hogy töltésfeltáró szakcsoportot rendeltek ki az elsőrendű állami és az önkormányzati védművek kritikus szakaszainak vizsgálatára. A szakcsoport folyamatos jelentéseivel segíti az OMIT munkáját. A tájékoztatás szerint a törzs az eddig a felső szakaszon szolgálatot teljesítő szakembereit szükség szerint a Budapest alatti védekezési helyekre irányítja át. Közölték: megtették az előkészületeket a főváros alatti térségben a védelmi szakaszok súlypontjainál kialakítandó további hét homokzsáktöltő telep mielőbbi üzembe helyezésére.

(MTI-fidesz.hu)