fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Baranyában felkészülten várják a tetőzést
2013. június 11., 08:31
A Duna Baranya megyei szakaszán felkészülten várják a folyó tetőzését, ez rekordvízmagasság alatt, csütörtökre várható - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője kedden az MTI-t.

Kasza Anett azt mondta, a legintenzívebb védekezést folytató településen, Dunaszekcsőn mintegy 50 ezer homokzsákot használtak fel, és a védmű építésének utolsó fázisaként már a kompkikötőt is lezárták. A munkálatokban naponta 160 ember vett részt. A védműveknél hatórás váltásban tizennyolcan látnak el figyelőszolgálatot, éjszaka egy ponton a szivárgás miatt ellennyomó medencét kellett kiépíteniük a Duna-víz nyomásának ellensúlyozására. Kasza Anett kitért rá, hogy a folyó baranyai szakaszán továbbra is másodfokú a készültség, és valószínű, hogy sem Dunaszekcsőnél, sem Mohácsnál nem lesz árvízi rekord. Hargitai János, a megyei védelmi bizottság elnöke korábban arról tájékoztatott, hogy a Duna vízszintje Mohácsnál 955 centiméter, Dunaszekcsőnél 965 centiméter lesz, azonban lehet ennél 15 centiméterrel magasabb és alacsonyabb is. A rekordmagasság 984, illetve 992 centiméter.

(MTI-fidesz.hu)