fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szócska: Az idei béremelésnek reális alapja van
2013. június 11., 13:08
Mintegy ötmilliárd forintból fejlesztik a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórházat: 2,6 milliárd forint jut orvosi gépek és műszerek vásárlásáre, a fennmaradó részből pedig az épületet korszerűsítik, alakítják át.

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a kórház keddi, eszközátadási ünnepségén az MTI-nek azt mondta: az idei bérfejlesztés után dolgoznak azon, hogy jövőre folytatódhasson a béremelés az egészségügyben, de ennek forrását még meg kell teremteni. Hozzátette, az idei béremelésnek reális alapja van: nem hitel, hanem a népegészségügyi termékadó, valamint az alkohol és a dohánytermékek jövedéki adójának emelése.
   
A 4,7 milliárdos, 4,3 milliárd forint európai uniós forrással megvalósuló fejlesztést Rácz Jenő, a kórház főigazgatója mutatta be. Tájékoztatása szerint a központi technológiai tömb modernizációja során fejlesztik a központi műtőblokkot, a központi diagnosztika és a tömbhöz kapcsolódó aktív osztályok struktúráját, a központi sterilizálót pedig úgy helyezik át, hogy az közvetlenül kapcsolódjon a központi műtőhöz. A betegutak optimalizálódásával, az ellátás biztonságának javulásával új központi betegirányító rendszert alakítanak ki, a szakmailag összetartozó osztályokat integrálják, egy épülettömbbe helyezik - tette hozzá.
   
Az épület átalakítását több mint nyolcezer négyzetméteren a közbeszerzési eljárás után optimális esetben június végén kezdik el és egy év alatt fejezik be. A pályázathoz műszerek és informatikai rendszer beszerzése is kapcsolódik, 2,6 milliárd forintból - tájékoztatott a főigazgató.
   
Az elmúlt hetekben három csomag eszközeinek leszállítását már megkezdték a nyertes pályázók, így a műtői csomagból - amelynek értéke csaknem egymilliárd forint és hét, teljesen új műtő felszerelését teszi lehetővé - egyebek mellett megérkezett két komplett laparoszkópiás torony. Az 566 millió forint összértékű intenzívcsomagból az úgynevezett 0. ütemben, amelynek során az átépítéstől független eszközöket szerzik be, beérkezik két endoszkópos torony, három transzport- és két nagyteljesítményű lélegeztetőgép, továbbá egy speciális gerinchordágy is - ismertette Rácz Jenő.
    
A mintegy kilencvenmillió forint értékű ultrahangcsomag keretében a kórház ultrahang-diagnosztikai gépparkja hét - világszínvonalú - készülékből álló flottával bővül, amely már meg is érkezett a Csolnoky Ferenc Kórházba - jelentette be a főigazgató. Az első gépeket kedden ünnepélyes keretek között adták át a kórházban.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "Megmentettük a magyar egészségügyet"
Cikk: Szócska: Valós forrást teremtett a kormány
Cikk: Szócska: A kormány prioritása az egészségügy