FIDESZ.HU > Hírek > Árvízi védekezés Nyomtatás
Ablak bezárása
Pesti: A következő napokban sem csökkenhet a figyelem
A következő napokban sem csökkenhet a figyelem, hiszen a Duna áradása miatt a gátak átáztak, a töltések lazák, a megépített védvonalak átnedvesedtek - közölte Pesti Imre fővárosi kormánymegbízott, a főváros védelmi bizottságának elnöke keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Létrehozva: 2013. június 11., 14:00 | Utoljára frissítve: 2013. június 11., 14:39

Hozzátette: mindenütt találkoztak Budapesten árvízi jelenségekkel, buzgárokkal, fakadó forrásokkal, ezeket folyamatosan kezelik. Úgy fogalmazott: "a hatalmas árhullámmal vívott ütközetet megnyertük, de a háborút még nem". Jelezte azt is: sem a Római-parton, sem a Margitszigeten, sem a közép-budai részen nem volt különösebb probléma az elmúlt órákban.
    
A védelmi bizottság elnöke kitért arra is, hogy a dél-budai részen a Hosszúréti-patak mellett az ottani záportározó vize a hajnali órákban hirtelen csaknem 50 centiméterrel megemelkedett, ezt a Fővárosi Csatornázási Művek szakmai irányításával kezelni tudták, a vizet fokozatosan leengedték.
    
Szólt arról is, hogy a Duna óránként körülbelül két centimétert apad, és reményeik szerint szerda délelőtt nyolc méter alá süllyed a vízszint. Ha ez megtörténik, akkor a Margitszigetet is sikerült megvédeni - tette hozzá.
    
A kormánymegbízott kitért arra, hogy még tart az információgyűjtés a Duna vízgyűjtő területén elmúlt napokban lehullott csapadék mennyiségéről, s addig nyilvánvalóan nem bontják el a gátakat, amíg nem kapnak tiszta képet arról, mi várható a következő napokban, hetekben.