FIDESZ.HU > Hírek > Árvízi védekezés Nyomtatás
Ablak bezárása
Szerbia egyelőre nem veszi igénybe a magyar segítséget
A szerb fél megköszönte a magyar kormány által a Duna szerbiai szakaszának védelméhez felajánlott ezerfős katonai segítséget, de tájékoztatásuk szerint egyelőre biztosítani tudják a gátak védelmét - mondta a honvédelmi miniszter kedden Baján.
Létrehozva: 2013. június 11., 19:23 | Utoljára frissítve: 2013. június 11., 21:07

Hende Csaba, aki megtekintette a bajai árvízi védekezést, hangsúlyozta: a szerb honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök hálásan megköszönte ezt a felajánlást, és biztosították arról, hogy képesek és készek megvédeni azt a szakaszt. Ha valamilyen váratlan esemény történne, akkor köszönettel és örömmel veszik a magyar honvédség segítségét - tette hozzá a miniszter.  Beszámolt arról, Baján a vízügyi igazgatóval áttekintették a Mohács-szigeti öblözet helyzetét azzal összefüggésben, hogy az ott húzódó, mintegy 11 kilométeres gátszakasz alapvető magyar érdekeket érint, bár "jogilag Horvátország területéhez tartozik, szerb védekezési felelősségben van". Hende Csaba emlékeztetett arra: Magyarországnak 2006 óta időközben háromoldalúra bővült katasztrófavédelmi együttműködése van Szerbiával és Romániával, ennek keretében rendszeresen tartanak katasztrófavédelmi gyakorlatokat, jellemzően Big River néven.
   
A miniszter kiemelte: miután "el ne kiabáljuk, de sikeresen menedzseltük a védekezést" a Szigetköztől le a Dunakanyaron keresztül a várhatóan szerdán tetőző Bajáig, a magyar honvédség kész arra, hogy a szerbiai gátszakaszon is segítsen a védekezésben. Fontosnak nevezte a Duna határon túli részének védelmét, rámutatva arra: "ha ott valami baj történne, a víz visszafolyna magyar területre, 11 települést és mintegy tízezer embert veszélyeztetne". "Mi készenlétben állunk, ha szükséges, akkor saját érdekünkben, de szerb barátaink megsegítése végett is készek vagyunk odamenni" - mondta. Tájékoztatása szerint Baján 360 honvéd két váltásban, 12 órás munkarendben megfeszített erővel küzd Nyers József ezredes parancsnoksága alatt. Kérdésre válaszolva közölte: a katonák addig maradnak ott, amíg szükséges, a védekezési munkák elhúzódóak, hiszen az apadás is lassú.
   
A miniszter adatai szerint egyszerre 27 beavatkozási ponton dolgoztak az árvízi védekezés kezdete óta a Magyar Honvédség katonái. A folyó felső szakaszáról eddig hat helyről tudtak levonulni, ezeket az erőket átcsoportosították a déli szakaszra. Hende Csaba beszámolt arról, hogy négy bázislaktanyát alakítottak ki: kettőt a Duna bal, kettőt a folyó jobb partján. Kalocsa és Baja, illetve Székesfehérvár és Decs-Őcsény a négy bázis helyszíne - sorolta. Hozzátette, hogy az utóbbi helyen egy ideiglenes repülőteret is kialakítottak, hogy az oda átcsoportosított honvédségi szállító helikopterek szükség esetén ugyanolyan hatékony segítséget tudjanak nyújtani, mint tették Győrújfalu és Szigetmonostor településen. Ezeken a helyeken a honvédség helikopterei, az általuk odaszállított és levegőből ledobott homokzsákok nélkül nem lett volna megtartható a gát - közölte a miniszter.
   
Hende Csaba kíséretével a civilek előtt lezárt Petőfi-szigeten folyó munkálatokat tekintette meg Zsigó Róbertnek, Baja fideszes polgármesterének a társaságában. A szigeten már csak katonákat, továbbá a katasztrófavédelem, a Terrorelhárítási Központ és a vízügy munkatársait lehetett látni a séta során. A katonák töltötték a homokzsákokat, a szállítójárművek pedig azokat megállás nélkül vitték a csaknem nyolc kilométer hosszú gáthoz annak megerősítésére. A Petőfi-sziget legalacsonyabban fekvő részén embermagasságú az ideiglenes védmű, amely még csaknem fél méterrel meghaladja a jelenlegi vízszintet. A szakemberek várakozása szerint a víz már kevesebb mint 20 centiméternyit fog itt emelkedni.
   
Az egyik vízügyi szakember elmondta: kedden 17 órakor 986 centiméter volt a vízállás, ez 10 centiméterrel haladja meg az 1965-ben mért eddigi rekord vízmagasságot. A legutóbbi előrejelzés szerint szerda délután fog tetőzni a folyó Baja térségében, néhány centiméterrel a 10 méteres szint alatt, de meg is haladhatja azt egy-két centivel.
   
Hende Csaba az MTI-nek elmondta: megnyugtató, fegyelmezett, higgadt, ugyanakkor elszánt védekezés folyik a bajai Petőfi-szigeten. Reményét fejezte ki, hogy a hét végén Baja fel fog szabadulnia az árvízi nyomás alól. Kiemelte: 7700 hivatásos katona segített eddig az árvízi védekezésben, míg a 2010 óta megszervezett 4700 fős tartalékos állományból 1500-an vettek részt a munkálatokban. Kiemelte, tartalékosok nélkül nincs hadsereg, ilyen nagyszabású árvízi védekezést nélkülük nem lehetett volna elvégezni.