FIDESZ.HU > Hírek > Önkormányzat Nyomtatás
Ablak bezárása
Óbuda köszöni a védekezésben nyújtott segítséget
Május 30-tól, az I. fokú árvízvédelmi készültség elrendelését követően, mintegy 3,2 km-es partszakaszon, a Pók utcától a Pünkösdfürdő utcáig, illetve az Aranyhegyi pataknál és a Rozmaring vendéglátó magasságában megkezdődött a III. kerületi árvízvédelmi munka - olvasható a kerület portálunkhoz eljuttatott közleményében.
Létrehozva: 2013. június 12., 15:15

750 cm vízállás elérését követően világossá vált, hogy nem a partélen, hanem a Nánási út, Királyok útja vonalában, továbbá a Mocsáros térségében és a Gázgyár környékén kell a védekezést megtervezni. Június 2-án legnagyobb vízállás feletti előrejelzés után a kerületi járási kormányhivatal vezetőjének elnökletével összeült a helyi védelmi bizottság. Kiépült a Királyok útja, Pozsonyi út sarkán az árvízi operatív bázis és információs központ, ahol a védekezésben részt vevő hatóságok és a közműcégek a koordináló munkát végezték.

4-én a kormány kihirdette a veszélyhelyzetet, a közterület-felügyelet ekkor zárta a védvonal menti utak gépkocsiforgalmát. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata több mint 317 ezer homokzsákot adott ki a töltéséhez szükséges 200 teherautónyi homokkal és 25 tekercs fóliát a hullámtérben védekező lakosság részére. Ezen túlmenően gumicsizmákkal, lapátokkal, négy szivattyúval, négy reflektorral és egy áramfejlesztővel látta el a hullámtérben élőket. A hullámtéren 110 fő saját erőből végezte a védelmi munkát, ám az önkormányzat számukra is támogató segítséget nyújtott.

Orbán Viktor miniszterelnök Június 9-én tájékozódott a római-parti védekezésről. Ezen a napon éjjel tetőzött a Duna a fővárosban 891 cm-el. Bús Balázs polgármester és Puskás Péter alpolgármester az árhullám érkezésének előrejelzésétől annak levonulásáig (egymást váltva) folyamatosan a helyszínen tartózkodott, de az önkormányzat képviselői is kivették a védekezési munkálatokból a részüket. A III. kerületi védekezésben összesen 600 fő vett részt, a naponta megjelent 300 önkéntes nagyobb munkaerőt képviselt, mint amennyit a feladat elvégzése megkívánt.

Összesen 49 fő elhelyezéséről gondoskodott az önkormányzat részben nyugdíjas házaiban, részben saját tulajdonú lakásaiban.

Miután az árhullám okozta vízszint 800 cm alá csökkent, megkezdődött fokozatosan a hullámtérben a szivattyúzás, fertőtlenítés, kárfelmérés. Az önkormányzat a feleslegessé vált homokzsákok számára gyűjtési pontokat jelölt ki és innen szállítja el azokat ártalmatlanításra. A Nánási út elején a forgalmi zárást már feloldották, a bekötő utak zárása a takarítási terület vonalában fennmarad.

Az árvízi védekezésben segítséget nyújtó minden hivatásos és önkéntes résztvevőnek Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata köszönetét fejezi ki.