Szentesi Zöldi László: Nagybáródon és az itthoni árvíz idején sem hervadt el a remény. Mert az ember már csak olyan, hogy a bajban a legnemesebb részét kínálja a másiknak. Odaadja önmagából mindazt, amit szürke hétköznapokon, amikor semmi sem történik, s önmagunkat a kelleténél jobban szeretjük, nem szokott odaadni. Odaadni valamit a másiknak: egy mosolyt, a homokzsákot, a nagyobb erőt, bármit, a legnagyobb tett a világon.
 
Magyarország: bárcsak mindig olyan volnál, mint árvíz idején! Élnénk békeidőben, de háborús lélekkel, hogy megértsük: amiről ma azt hisszük, hogy birtokoljuk, holnap elveheti egy mindennél nagyobb akarat. Szembenézni a fátummal, ránevetni a végzetre, nem félni senkitől és semmitől – csak így szabad élni. Amikor jön az ár, akkor sem fél az ember. Megfeszíti erejét, hogy felülkerekedjen, és győz is, ha hisz abban, amit csinál.