fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Giró-Szász : Ezer ember van még kitelepítve
2013. június 13., 12:09
Még mintegy ezer ember van kitelepítve a dunai árvíz miatt - mondta a kormányszóvivő csütörtökön, más témában tartott sajtótájékoztatóján a Parlamentben. Giró-Szász András közlése szerint előző nap kétszázan ismét visszatérhettek otthonaikba.

A kormányszóvivő szólt arról, hogy a Budapest fölötti, illetve a főváros alatti szakaszon Bajáig bezárólag mindenhol apad a Duna. Mohács térségében, valamint az alatt emelkedik, illetve tetőzik még a folyó - tette hozzá. Az árvíz miatt jelenleg 540 kilométeren van érvényben rendkívüli védekezés. További 60 kilométeres szakaszon harmadfokú, 100 kilométeren pedig elsőfokú a készültség. Az árvízi védekezésben jelenleg 7500-an vesznek részt, köztük az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a katasztrófavédelem, a rendvédelmi szervek és a honvédség, a polgárőrség munkatársai, valamint közfoglalkoztatottak és önkéntesek.  A kormányszóvivő azt is elmondta, hogy az összefogás számlaszámára és az adományvonalra csütörtök délelőttig 310 millió forint érkezett.

(MTI-fidesz.hu)