fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Csongrád megyéből két és fél ezren vettek részt a védekezésben
2013. június 13., 12:41
Csongrád megyéből civilek és hivatásosok eddig csaknem két és fél ezren vettek részt az árvíz elleni védekezésben a Dunánál – közölte B. Nagy László megyei kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke.

A jelenlegi adatok szerint eddig a védelmi bizottságtól 140 szakember, emellett rövidebb-hosszabb időre 420 önkéntes vett részt az árvízi munkákban – írta nyílt levelében a fideszes országgyűlési képviselő. Szentesről és Hódmezővásárhelyről a honvédség 1800 katonát vezényelt a gátakhoz, 34 technikai eszközzel. A vízügyi igazgatóságtól pedig 110 fő vett részt 20 szivattyúval a védekezési munkákban – tudatta a kormánymegbízott.
   
B. Nagy László ugyanakkor megdöbbentőnek tartja, hogy „Szeged város polgármestere - június 6-i, közösségi oldalán tett bejegyzése szerint - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe ment a hétvégén, hogy egyéni hatalmi törekvéseinek újabb híveket szerezzen. Pedig szocialista pártjának elnöke politikai szélcsendet, sajtótájékoztatóktól, közleményektől, politikai vitaműsoroktól való távolmaradást ígért. Botka László a mentés helyett mégis kampányolt”.  A kormánymegbízott közölte: „a szegediekre nem jellemző ez a hatalomittas viselkedés, nem jellemző az érzéketlenség, lakói most is kötelességüknek érezték, hogy segítsenek, kivéve a polgármestert”.

(MTI-fidesz.hu)