fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Nyári étkeztetés: előnyben a hátrányos helyzetű települések
2013. június 13., 12:57
A gyermekek nyári étkeztetésében a hátrányos helyzetű települések vannak előnyben - írta közleményében a Fidesz Sajtóiroda.

Szemben a Gyurcsány-Bajnai-kormány gyakorlatával, ma a nyári gyermekétkeztetési pályázatoknál éppen a hátrányos helyzetű települések és a hátrányos helyzetű gyermekek vannak előnyben, és ma kétszer akkora költségvetési támogatás áll rendelkezésre. Emellett az Erzsébet-program több ezer szociálisan rászoruló gyermek nyári ellátását segíti.

Idén 2,4 milliárd forintos támogatást biztosít a kormány nyári gyermekétkeztetésre. Ez kétszer annyi, mint a baloldali kormányok idején. Ennek köszönhetően több gyermek és több napig részesül szociális nyári étkeztetésben, mint korábban: most évente 105-136 ezer gyermek vesz részt a programban a korábbi 70-120 ezer helyett. Ezen felül – ahogy az a június 11-én megjelent kormányhatározatban is áll –, további 4 milliárd forinttal egészítette ki a gyermekétkeztetésre fordítható összeget a kabinet. A gyermekétkeztetés nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is javult: egyre több hazai termelőtől származó friss étel kerül a gyermekek elé. A gyermekétkeztetés árát ez, ahogy eddig, úgy a jövőben sem fogja befolyásolni.

   

(Fidesz Sajtóiroda)