– 2002-ben és 2006-ban volt komolyabb árvíz Újpesten, de a Népszigetet 2008-ban is le kellett zárni. A korábbi nagy áradások tapasztalatai alapján mire készültek?

– Valóban, mindhárom esetben komolyan kellett venni Újpesten az árhullámot, de most tudtuk, hogy Újpestnek is, mint a többi Duna-menti településnek, eddig sosem látott víztömeggel kell szembenéznie. A Németországból, Szlovákiából, Ausztriából érkező hírek alapján világos volt, hogy minden idők legmagasabb vízállásával kell megküzdeni. Szlovákiában, Ausztriában halálos áldozatokat is követelt az ár, szóval, volt miért aggódni. Tudtuk, hogy minden eshetőségre föl kell készülni, és így is történt. Ma már nyugodtan elmondhatjuk, hogy országszerte és Újpesten is sikeres volt a felkészülés minden idők legnagyobb dunai árvizére, és ennek nyomán sikeres volt a védekezés is. Itt szeretném kiemelni a szakemberek teljesítményét. Újpesten a védekezés elsődlegesen a csatornázási művek feladata, ők építik ki a védműveket, aztán ők gondoskodnak a megerősítésről is. Ők irányítják a védekezésben részt vevő hivatásosok és az önkéntesek munkáját. Az ő szakszerűségükön, szervezettségükön és higgadtságukon nagyon sok múlott. Jó szakemberek nélkül nincs sikeres védekezés. A másik lényeges feltétel, hogy az önkéntesek is valóban jól teljesítsenek, mert a lelkesedés önmagában nem lenne elég. S végül, de nem utolsósorban, döntő fontosságú a védekezésben részt vevők megszervezése, az emberek és az eszközök mozgatása, vagyis a logisztika. Én úgy gondolom, mindhárom tényező kiválóan működött.

– Számos önkéntes jelentkezett, újpesti cégek pedig enni-innivalót ajánlottak fel a gátakon dolgozóknak. Számított ekkora összefogásra?

– Mi itt Újpesten az országos központi önkéntes szervezéstől függetlenül saját előzetes regisztrációt is hirdettünk, erre is közel ezer fő jelentkezett. És amikor kellett, akkor jöttek is. Én mindig tudtam, hogy az újpesti közösség erős és összetartó, tudtam, hogy most is számíthatunk egymásra, de amit tapasztaltam, az minden várakozást felülmúlt. Igazi közösségi élmény volt a védekezésben részt venni. Tudtuk, hogy komoly a helyzet, tisztában volt mindenki a veszéllyel, mégsem a félelem vagy a feszültség volt az úr a gáton. Mondhatom, hogy legtöbbször kifejezetten jó hangulatban zajlott az egyébként megfeszített és kimerítő munka. Az egyik legszebb pillanat az volt, amikor egy idős néni megjelent a kosarával, és egy nagy adag, maga sütötte pogácsát osztott szét az emberek között. De az óriáspizzának is nagy sikere volt ugyanúgy, ahogy az újpesti vendéglők által küldött meleg ételeknek és a frissen főzött kávéknak. 

– Miért tartotta fontosnak személyesen felügyelni a munkálatokat, illetve, hogy saját kezűleg osszon élelmet?

– Meg sem fordult a fejemben, hogy ne legyek ott. Az lett volna nonszensz, ha én a városházán üldögélek, miközben akkora árvízzel küzdünk, amilyen még nem volt. Szerintem egy városvezető jelenléte számít a gáton dolgozóknak, ahogy az is lényeges, hogy közvetlen közelről lássa a helyzetet, a veszélyeket, és értesüljön mindenről. Ezenkívül maga is tud segíteni a homokzsákpakolástól kezdve a gáton lévők ellátásának szervezéséig, de akár bizonyos döntések meghozatalában is. Kisebb veszélyek esetén nincs erre föltétlenül szükség, de ilyen helyzetben az én felfogásom szerint elengedhetetlen.

– Említette, hogy a veszély ellenére nem volt semmiféle pánikhangulat a gáton, sőt, kifejezetten jó hangulatban folyt a munka.

– Így van, számomra is jó emlék marad ez a néhány nap, főként, hogy sikerült megvédenünk Újpestet, nem történt semmilyen baj. Jó volt látni, hogy a vészhelyzetben eltűntek a különbségek, élesen ellentétes beállítottságú, véleményű emberek adták egymásnak kézről kézre a zsákokat, kínálták egymást cigarettával. Olyanok dolgoztak egymás mellett vállvetve, akikről ezt én magam sem tudtam volna elképzelni. Ezt óriási dolognak tartom. 

– Azért volt meleg helyzet is, amikor izgulni kellett?

– Igen, én azért izgultam, amikor az a hír jött szombaton, hogy 9 méter fölé is mehet a vízszint, és tovább kell magasítani, erősíteni a gátat. Vagy amikor a Váci úton elkezdett púposodni az aszfalt. Aztán akkor is, amikor észrevettem egy buzgárt az egyik telepen, az árvízvédelmi töltés mögött. Mivel nem vagyok szakember, nem tudtam megítélni, hogy mekkora veszélyt jelent valójában. De sikerült megfogni a vizet.

– Szükség van-e még valahol segítségre? Ha igen, kik és hogyan segíthetnek?

– Újpesten már túl vagyunk a veszélyen, itt helyben már a további teendőket elvégzik a szakemberek, és a hírek szerint a déli országrészben sincs szükség arra, hogy innen menjenek önkéntesek. Mindenki megtette a magáét, az újpestiek nagyszerűen helytálltak. Amikor itt nem volt szükség önkéntesekre, akkor nagyon sokan mentek át máshová segíteni, ahol arra szükség volt, Vácra, a Római-partra vagy a Margitszigetre. Önkéntes munkára tehát már nincs szükség, adományok azonban nyilván továbbra is jól jönnek a még folyó védekezéshez és a megkezdődő helyreállításhoz. Szeretném megköszönni mindenkinek az összefogást, a munkát, helytállást, segítséget. A szakembereknek, az újpesti önkénteseknek, civileknek és cégeknek. Újpest ismét bizonyított.