FIDESZ.HU > Hírek > Árvízi védekezés Nyomtatás
Ablak bezárása
"Példaértékű az összefogás"
Dunaújváros Megyei Jogú Város 4 millió 869 ezer forinttal járul hozzá az árvíz elleni védekezés költségeihez. A város képviselő-testülete mai rendkívüli ülésén hozott határozatot erről a követendő gesztusról.
Létrehozva: 2013. június 14., 11:24

„Példaértékű az összefogás, ami Dunaújvárost is jellemezte az elmúlt napokban. Büszke vagyok arra, hogy az emberek ennyire önzetlenül tudtak egymásnak segítő kezet nyújtani.” – nyilatkozta Cserna Gábor polgármester a közgyűlést követően. Mások mellett a Megyei Jogú Városok Szövetsége és a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége június 7-én tett közzé egy felhívást, kérve, hogy minden település lakosonként 50-100 forinttal járuljon hozzá az árvízi védekezés költségeihez.

Ennek a kérésnek tett eleget most Dunaújváros. A város lélekszáma a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának adatai szerint 2013. január 1-jén 48.690 fő volt.  Lakosonként 100 forinttal számolva a hozzájárulás összege 4 millió 869 ezer forint.
„Szívből örülök, hogy Dunaújváros Közgyűlése ilyen jelentős mértékben hozzá tud járulni a dunai árvízi védekezés költségeinek mérsékléséhez.” – tette hozzá a polgármester.