FIDESZ.HU > Hírek > Önkormányzat Nyomtatás
Ablak bezárása
Láng: A helyi közösségek erősítése a legfontosabb
A helyi közösségek erősítését tartja a legfontosabb feladatnak az év polgármesterévé választott Láng Zsolt (Fidesz-KDNP). Az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: kétmilliós nagyvárosban is létezik összetartozás.
Létrehozva: 2013. június 14., 18:25

A II. kerület vezetője - aki pénteken, a díj fennállása, 1997 óta első budapesti polgármesterként vette át az elismerést - azt mondta: büszke a lakossági szavazatokra, amelyek azt mutatják, erős helyi identitás alakult ki a városrészben. Csaknem hétéves polgármesteri munkája során mindig arra törekedett, hogy ott valósítsanak meg fejlesztéseket, ahol azokra a leginkább szükség van, de a beruházások mellett a közösségépítő, kulturális programok is mindig nagy szerepet kaptak. Kiemelte: az egészségügyi, oktatási és a szociális területen is növelni tudták a szolgáltatások színvonalát, és a továbbiakban is ezt tervezik. Erre saját forrásokat szán az önkormányzat, a kerület ugyanis jól gazdálkodik, nincs adóssága és nem bocsátott ki kötvényt sem - tette hozzá.
   
Láng Zsolt elmondta, hogy a gyermeklétszám emelkedése miatt növelik az óvodák és az iskolák befogadóképességét, az intézmények korszerűsítésére, a sportolási lehetőségek bővítésére pedig több százmillió forintot fordítanak.
   
Szólt arról is, hogy polgármestersége alatt 2,5 milliárd forint jutott útépítésre és útfelújításra, és csaknem 4,5 milliárd forintot költöttek járdákra. Megjegyezte, hogy a környezet ápolását is fontosnak tartják, évente mintegy kétszáz fát ültetnek a városrészben.
   
A polgármester az elmúlt évek legnagyobb beruházásának a bel-budai városrész központjának átalakítását nevezte, amelyben Buda első sétálóutcáját is kialakították. Hozzátette: a másfél milliárd forintos beruházásnak is az volt a célja, hogy új közösségi tér, találkozóhely jöjjön létre a II. kerületben.