fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Rétvári: Több mint hétezer fiatalnak segített a kormány
2013. június 14., 19:05
 A kormány eddig több mint hétezer fiatal számára nyújtott segítséget munkahelyének megtalálásához, illetve megőrzéséhez az Első Munkahely Garancia Program keretében - mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, a Robert Schuman Intézet és a Polgári Magyarországért Alapítvány nemzetközi eszmecseréjén.

A két szervezet az ifjúsági munkanélküliség aktuális kihívásairól és a közép-európai jobbközép kormányok, pártok által kínált válaszokról tartott tanácskozást. Az államtitkár újságírók előtt kifejtette: az eredetileg hárommilliárd forintos keretet 600 millió forinttal bővítették, és így a tervezett 3000-3500 fiatal helyett kétszer annyian kaphattak segítséget. Rétvári Bence azt mondta: amikor a fiatalok kikerülnek az oktatási rendszerből, kétfajta életpálya közül választhatnak: vállalkozóvá válnak vagy alkalmazottként dolgoznak. A kormány mind a két területen igyekezett segítséget nyújtani számukra - jelezte.
   
Az államtitkár emlékeztetett arra, az Első Munkahely Garancia Programon keresztül a munkahely megtalálásához, megőrzéséhez azáltal nyújtottak segítséget, hogy a munkaadóknak a fiatalok után hosszabb ideig nem kell a közterheket vagy azok egy részét megfizetniük.  A fiatalok vállalkozóvá válását úgy segítik, hogy az egyéni vállalkozóknak hárommillió forint, a társas vállalkozóknak pedig hatmillió forint vissza nem térítendő támogatást fognak nyújtani az Új Széchenyi Terv keretében. Szeptembertől emellett a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségével együttműködve célzott programokkal segítik a fiatalok legújabb ötleteit, a piacon leginkább eladható új termékeit.  Rétvári Bence kiemelte: nem jellemző az unióban, hogy a munkavállalás és a vállalkozóvá válás területén ilyen komoly támogatásokat, kedvezményeket nyújtson az állam éveken keresztül.
   
Őry Csaba néppárti EP-képviselő az MTI-nek nyilatkozva az unió ifjúsági garanciaprogramjainak fontosságát hangsúlyozta. Ez azt a célt szolgálja, hogy ne legyenek csellengő, a helyüket nem találó fiatalok. Az érintetteket úgy szeretnék segíteni, hogy munkahelyük elvesztése vagy iskolai végzésük után négy hónapon belül valamilyen munkalehetőséget, gyakornoki programban való részvételt vagy képzési lehetőséget kínálnának számukra. Elmondta, ha az unió elfogadja a 2014 és 2020 közötti költségvetését, akkor hatmilliárd eurót különítenek el e célra az Európai Szociális Alapon belül a tagállamok számára. Magyarország ennek a kezdeményezésnek mindenképpen részese lesz, mert az alapfeltétel, hogy 25 százalék felett legyen a fiatalok körében a munkanélküliség, és nálunk ezt az arányt valamivel meghaladja az állásnélküliek aránya - jelezte Őry Csaba.
   
Az Európai Parlament januárban Strasbourgban fogadta el azt az előterjesztést, amely ifjúsági garanciaprogramok bevezetését sürgeti az uniós tagállamokban, a fiatalokat sújtó nagyarányú munkanélküliség visszaszorítása érdekében. Az Eurostat adatai szerint a 15 és 25 év közötti korosztályban a nem tanulók körében a munkanélküliek aránya 2012 novemberében uniós átlagban 23,7 százalék volt. Görögországban és Spanyolországban az arány 50 százalék feletti volt, míg Magyarországon - 2012 októberi adatok szerint - a fiatalok 29,3 százaléka nem talált munkát.

(MTI-fidesz.hu)