fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Gulyás: A DK-nak és a PM-nek nincs joga a frakcióalakításra
2013. június 17., 09:33
Azok a pártok jogosultak frakcióalakításra, akik elindultak a választásokon, és 5 százalékot elértek. Ha a PM és a DK a következő választásokon eléri az 5 százalékot, akkor ez a jogosultság őket is megilleti, azonban ezt a 10 hónapot meg kell várniuk – mondta Gulyás Gergely hétfőn a Ma reggelben.

Frakciót alapíthat a Lehet Más a Politika, ellentétben a Párbeszéd Magyarországért Párttal és a Demokratikus Koalícióval. Az LMP csak akkor alakulhat meg, ha módosítják a házszabályt, amelynek jelenleg hatályos szövege szerint képviselőcsoportot legalább 12 képviselő alakíthat.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta: az alkotmánybíróság indoklásából az következik, hogy ha valaki az 5 százalékot a választásokon önálló pártként indulva eléri, akkor jogosult a frakcióalakításra. Nem csak megalakítására, de létszámtól függetlenül fenntartására is – tette hozzá.

 Azok a pártok jogosultak frakcióalakításra, akik elindultak a választásokon, és 5 százalékot elértek. Ha a PM és a DK a következő választásokon eléri az 5 százalékot, akkor ez a jogosultság őket is megilleti, azonban ezt a 10 hónapot meg kell várniuk – mondta Gulyás Gergely.

Nem kizárt, hogy még ebben a félévben megalakulhat az LMP frakció, ez attól függ, meddig ülésezik a ház, és mikor módosítja a házszabályt, ha nem tudják a módosítást elfogadni, akkor őszre marad a frakcióalakítás – fejtette ki a frakcióvezető-helyettes.

(hirado.hu-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Gulyás: Átláthatóbb az új kampányfinanszírozás
Cikk: Lezsák nem veszi tudomásul a DK frakcióalakítási bejelentését
Cikk: Nincs alkotmányos alapja a DK kezdeményezésének