fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Magyarország győzött"
2013. június 17., 14:01
Magyarországot az elmúlt hetekben minden idők legnagyobb árvize fenyegette. Magyarország ezt a vészt elhárította, Magyarország tehát győzött. Az árvízi védekezés sikeres és eredményes volt, emberéletben nem esett kár és az ár által fenyegetett vagyon nagyrészét is sikerült megóvni - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a parlamentben, Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva.

Magyarország ebben az időszakban példásan vizsgázott összefogásból, bátorságból és szervezettségből. Példásan vizsgázott összefogásból, hiszen a gátakon olyan emberek dolgoztak egymás mellett, "akik egyébként egymás köszönését sem szokták fogadni” – fogalmazott Rogán Antal.

A kormánypárti politikus úgy folytatta, Magyarország példásan vizsgázott bátorságból is, hiszen „talán először fordult elő ilyen hosszú és kitartó árvízi védekezés során, hogy a munkálatok irányítói, illetve az abban részt vevő emberek egyetlen pillanatra sem hátráltak meg, egyetlen védművet sem adtak fel, egyetlen pillanatra sem bizonytalanodtak el.

Rogán Antal elmondása szerint Magyarország jól vizsgázott szervezettségből is, „hiszen soha ennyi ember, soha ennyi hivatásos katona, hivatásos rendőr nem volt együtt szervezett módon, megfelelő pillanatban a gátakon.” Jól látható volt, hogy a hadsereg, a rendőrség, a védekezésben részt vevő minden erő és a katasztrófavédelem egységei az önkéntesekkel összhangban mindig ott voltak, abban a pillanatban és azon a helyen, ahol éppen a legnagyobb veszély fenyegetett – mondta a Fidesz frakcióvezetője, hozzátéve, ezt mindenképpen komoly szervezőmunkának kellett megelőznie, amiért köszönet illeti azokat a tárcákat, amelyek ennek a munkának az irányításában részt vettek.
Rogán Antal köszönetet mondott a sokezer önkéntesnek, valamint azoknak, akik az ő munkájukat segítették.

A frakcióvezető szerint mindenképpen jó, hogy az átlagosnál kevesebb politikai vita kísérte az árvízi védekezést, ugyanakkor - mint mondta - a vita nem maradt el. Rogán Antal hozzátette, a vita arról szólt, hogy „az ország vezetőjének ott kell-e lennie akkor, amikor baj van. Azt gondolom erre a legegyszerűbb válasz a következő: a választók minden alkalommal azt várják el a vezetőjüktől, hogy legyen ott akkor, amikor gond van. Legyen ott és személyes példájával, bátorságával is álljon ki a védekezésben részt vevők mellett - érvelt fideszes politikus. Hozzáfűzte, „aki másként gondolja, az a kormányzás természetéről is másképp gondolkodik, de ezt valószínűleg a választókkal kell majd megbeszélnie.”

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "Magyarország példát mutatott"