fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A kormány pénzügyi intézkedéseinek tárgyalását folytatja az Országgyűlés
2013. június 18., 08:14
A nemzetgazdasági miniszter által hétfőn délelőtt bejelentett pénzügyi intézkedési csomag tárgyalását folytatja ma az Országgyűlés.

A Ház ülése reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd négy, korábban tárgyalni kezdett javaslat részletes vitájára kerítenek sort a képviselők. Elsőként a házszabálynak az LMP frakcióalakítási jogát biztosító módosítása kerül ismét terítékre, majd az a törvénymódosítás, amely az ügyvédi szakvizsga meglétét is elismeri a jegyzői hivatal betöltéséhez szükséges gyakorlatba.
   
Ugyancsak részletes vita várható arról a kormánypárti javaslatról, amely a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal vezetőinek továbbfoglalkoztatását segítené, végül pedig a kabinet legfrissebb pénzügyi intézkedései kerülnek terítékre.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter indítványával emelné a tranzakciós illetéket, a vállalkozások távközlési adóját és a bányajáradékot, az egészségügyi hozzájárulást pedig kiterjesztené a kamatokra is. Az Országgyűlés ezt követően pénteken határozathozatalokkal folytatja munkáját a rendkívüli nyári ülésszaka első hetében.

(MTI - fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Pénzügyi intézkedések: a kormány benyújtotta a törvénymódosításokat